8. FEJEZET Várva várt...

    „Csoda, hogy elengedtek a szüleim” – gondoltam magamban, miközben Eric-et tanulmányoztam, ahogy vezet. Olyan természetesen csinálta, mintha ösztönből jött volna.
- Szerintem nagyon fog tetszeni a hely, ahova viszlek. Engem első látásra elragadott. – amikor ezt mondta, szinte égetően nézett rám, mintha azt akarta volna ezzel éreztetni velem, hogy én is elsőre elragadtam őt. Ennek pedig nagyon, de nagyon örülnék, ha tényleg így lenne.
- Ó, már alig várom, hogy lássam, hogy hova viszel. – feleltem izgatottam. Ajj, már tűkön ülök. Még mentünk úgy három percet, aztán egy aranyos, fákkal teli területre értünk, erdőnek nem nevezném, annyira sűrű nem volt. Eric megfogta a kezem és keresztülvezetett ezen a kis farengetegen, majd egyszer csak megálltunk. Egy sziklaszirtet láttam, azon álltunk, és a kilátás fantasztikus volt, még ha éjjelis volt. A holdfényben megvilágítva valamilyen varázsos hatást keltett és én ezt imádtam.
- Uram isten! Ez gyönyörű! – suttogtam ámulattal.
- Megmondtam, hogy tetszeni fog! – suttogott vissza lágyan. Aztán átkarolt. Én felnéztem rá, ekkor láttam, hogy ezen a kis szirten van egy öreg fa, szanaszéjjel ágazó lombkoronával. Odamentem és odahívtam Eric-et is. Leültem a törzs tövébe, ő mellém ereszkedett és átkarolt. Így ültünk csendben, egymás mellett, percekig és én minden pillanatot kiélveztem. Egyszer csak fölállt, engem is fölsegített, átölelt, de egy kicsit elhúzódott és mélyen a szemembe nézett. Nem mondott egyikünk se semmit, csak néztük egymást hosszan. És amit azóta akartam, hogy megláttam őt, végre beteljesült. Az ajkai szinte égették az enyémeket, tökéletesen egymásba illettünk abban a pillanatban, mint két puzzle darabka. És Eric nem állt meg, tovább csókolt és én sem akartam, hogy megálljon. Életem eddigi legjobb napja a mai. Percekig tartó tűzben égés után elhúzódott és ismét mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek! – mondtuk ki teljesen egyszerre és aztán egyszerre röhögtük el magunkat. Ezután Eric újabb heves csókot adott, és még egyet és még egyet, majd egy jó hosszút nyomott a számra. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy hányszor voltam szerelmes, milyen fáradt voltam és az se, hogy mennyi volt az idő. Idő, az most nem volt, nem létezhet most idő. A végtelenségig itt állnék ezzel a fiúval a telihold alatt csókolózva. Mert szeretem.

    Hazaérve felvánszorogtam a lépcsőn minden lépésnél húzva a lábamat, trehányul szétdobáltam a ruháimat, és átvettem egy pizsamát, aztán rögtön be is dőltem az ágyba. Az álmom nagyon megijesztett, mert ismét azt álmodtam, hogy Eric meg akar menteni egy hatalmas vérengző tigris elől, de most, hogy járunk (legalább is szerintem), így több jelentősége volt valamiért. De azt nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Az álom annyival lett hosszabb, hogy megtudtam, szerelmem miért kezdett el felém hajolni. Hogy megcsókoljon.

       Ma reggel, mikor felkeltem, kedvem támadt megnézni magam a tükörben, amit egyébként soha nem tennék fésülködés előtt, de ma máshogy lett. Amikor megláttam magam, valahogy sokkal szebbnek láttam az arcom, a hajam, meg úgy mindenem és most ne nézzetek nagyképűnek, ugyanis az összes ismerősöm elmondta már nekem, hogy nagyon szigorú vagyok magammal, ha a külsőmről van szó, néha túlságosan is. Csak álltam a tükörképemmel szemben és bámultam magam, hátha ez egy álom. De rá kellet jönnöm, hogy ez nem az, úgyhogy a mai napom jól indult. Szereztem egy jó nagy adag önbizalmat.

   A napomat, mint minden alkalommal, a reggelivel folytattam. Vicces volt látni, ahogy az öcsém vonszolja magát az asztalhoz. Reggelente sosem olyan friss, mint a család bármely más tagja. Leült az egyik helyre és gondoltam, ma kedveskedem neki egy reggeli elkészítésével, mivel olyan jó kedvem van, ne keljen végigszenvednie egy újabb étel tálalásával. Amikor ezt így végiggondoltam, kuncogtam egy halkat, majd folytattam a sürgölődést a konyhában. A nagy forgatagomban óvatlan voltam és majdnem eltörtem egy üvegpoharat, de szerencsére időben sikerült elkapni, mielőtt leesett volna. Ekkor megszólalt Leo:
- Ezt hogy csináltad? – kérdezte ámulattal, én meg nem értettem, hogy miről beszél.
- Mit hogy? – feleltem értetlenül.
- Hát hogy ilyen gyorsan elkaptad azt a poharat!!! – mondta továbbra is lenyűgözöttséggel a hangjában.
- Ez semmi se volt. Biztos lassú a felfogásod. Most keltél, mindketten tudjuk, hogy ilyenkor használhatatlan vagy minden szempontból – az utolsó mondaton elröhögtem magam. Zavarodott arcára néztem, majd folytattam az ügyködést. Azért szemmel tartottam, nehogy elaludjon és megüsse magát, ahogy mondjuk, lefejeli az asztalt, vagy leesik a székről. És ekkor vettem észre, hogy ő ugyanolyan éberen figyel engem, mint én őt. Odaadtam neki a reggelijét, megettem az enyémet és aztán amilyen gyorsan csak tudtam, eltűntem a szeme elől. Utálom, ha valaki figyel és kutakodik utánam. Igazán meglepődtem, amikor benyitottam a szobámba és Eric ott ült a puffomon.
- Te hogy kerülsz ide? – kérdeztem, aztán elkezdtem felé közelíteni.
- Beengedtek a szüleid és azt hittem, itt vagy. Nem voltál itt, szóval gondoltam megvárlak a szobádban – mondta, majd felállt a kényelmes ülőhelyéből, magához húzott, átölelt és megcsókolt. Én majd kicsattantam az örömtől, mert ezek szerint a tegnap este nem álom volt. Selymes barna haja csikizte a homlokom, ahogy magához húzva tartott, amíg szája az enyémen volt. Valamikor aztán egyszer csak elengedett.
- Ma nagyon meleg van. Nem akarsz eljönni velem úszni? Ismerek egy közeli tengerpartot és ott tudunk lenni 4 órát anélkül, hogy elkésnénk a munkából. – ajánlotta fel.
- De igen, szeretnék veled menni! Mikor indulunk? – kérdeztem izgatottan.
- Most? A kocsimban van minden kellékem, törülköző és fürdőruha. – mondta egy féloldalas mosollyal, amitől majd’ elájultam.
- Akkor 2 percet kérek, hogy átöltözhessek, összefogjam a hajam és keressek egy törcsit és egy naptejet. – mondtam, utána kitoltam őt a szobámból, hogy átöltözhessek. 1 perc alatt megvolt a törcsi és a csere fürdőruha, plusz egy ruha, amikor már jövünk vissza dolgozni. Gyorsan bedobtam mindezt a legközelebb kezembe akadó, megfelelően nagy táskába és kész voltam. Mikor kimentem a kocsihoz, Eric mondta, hogy ő is átöltözött a fürdőnkben, amíg én a szobámban készülődtem.

    Az út összesen 20 perc volt, amit simán végigbeszélgettünk, többek között megtárgyaltuk a kapcsolatunkat is. És igen, nem csak az én szememben vagyunk egy pár. Majdnem kiugrott a szívem a helyéről boldogságomban. Amikor odaértünk, egy gyönyörű tengerpart tárult elém. A víz olyan tiszta volt, hogy inkább átlátszónak mondanám mintsem kéknek, a homok pedig szinte megvakított annyira világos volt. Inkább fehér, mint homokszínű. Az égen egy felhő se volt, a parton pedig egy ember se, szóval biztos vagyok benne, hogy nagyon fogom élvezni ezt az időtöltést. És az egy dolog, hogy Eric-kel akarom tölteni minden egyes percemet, viszont Steph is hiányzik. Biztos, hogy erről a helyről beszélek neki és egy „legjobb barát partira” kijövünk ide valamikor, de az orrára kötöm, hogy erről ne meséljen senkinek, különben el lesz rontva az egész. Szerencse, hogy már csak 3 napig lesznek Európában a mait is beleszámítva.
     Eric volt olyan figyelmes, és nem hagyott minket éhen-szomjan, hozott vizet és gyümölcsöt. Tökéletes frissítő ilyen nyári forróságban. Nemhogy nem maradtunk éhesek, unatkozni se tudtunk volna, hiszen hozott frizbit is és azt dobáltuk nem is tudom, talán fél vagy egy órán át. Az időnk többi részét úszkálással, vagy ennél is jobb dolgokkal töltöttük, például beszélgettünk, vagy váltottunk egy csókot. De sajnos még 4 óra is borzasztóan hamar elrepült és már menni is kellet a munkába. Mondjuk annyira nem bántam, amíg két kedvenc időtöltésemet csinálhattam. Ugyanis rájöttem, hogy szeretek kertészkedni, a másikat pedig nem nehéz kitalálni: hogy Eric-kel vagyok.
    Meglepő, ha azt mondom, hogy a barátom vitt haza? Nem hiszem. Viszont kicsit meglepődtem, mikor egyszer csak elhívott hozzájuk.
- Maya, én már ismerem a te szüleidet… Arra gondoltam, talán te is megismerhetnéd az én családomat. – mondta majd villantott egy féloldalas mosolyt, és bár féltem, hogy milyen véleménnyel lesznek rólam a szülei, belementem.
- Oké, rendben! Na és… Most? – kérdeztem kicsit bizonytalanul.
- Igen, persze – felelte értetlenül, mintha ez egy felesleges kérdés lett volna. Bementem, üdvözöltem mindenkit, aztán megkérdeztem először anyát:
- Anya! Eric szeretne bemutatni a családjának. Elmehetek? – kezdtem félénken.
- Ó, hát persze! Menj és érezd jól magad – mosolyodott el szélesen. Most jön a keményebb rész: apa.
- Apa! Eric elhívott hozzájuk, hogy megismerjem a családját. Ő már ismeri a miénket és… - de nem tudtam befejezni a könyörgő monológomat, mert közbeszólt:
- Menj csak! Szimpatikus ez a fiú, nem hiszem, hogy lenne valami hátsó szándéka – közölte velem, majd folytatta a gépén, akármit is csinált. Én pedig boldogan mentem ki Eric-hez átöltözve, hogy ne a munkaruhámban ismerjenek meg, az milyen lenne már! A ház ugyebár nem volt olyan messze, kocsival 5 perc és ott is voltunk. Gyönyörű, tágas, kétemeletes otthon volt, jó sok ablakkal és modern tervezéssel. Nagyon tetszett, ha lesz miből, én is hasonló házat fogok magamnak venni, ha felnőtt leszek.
- Milyen szép házatok van! – mondtam ámuldozva, ahogy beparkolt az udvarra.
- Kösz… - felelte – Bemehetünk?
- Ó, igen, persze… - hú, mindjárt kiugrom a bőrömből izgatottságomban. – Mondd… Szerinted szimpatikus leszek a szüleidnek? – kérdeztem idegeskedve.
- Kinek ne lennél az? – mondta lágy hangon egy édes mosollyal.
- Oh! Kösz… - néztem a cipőmre zavaromban. Ezután beléptünk a „palotába”. Eszméletlenül gyönyörű volt, ízléses díszítéssel és fantasztikus berendezéssel. Mikor beértünk (szerintem) a konyhába, két fiatalnak tűnő embert pillantottam meg, valószínűleg beszélgettek, mielőtt bejöttünk. A nőnek ugyanolyan barna haja volt, mint Eric-nek, és nagyon hosszú, kedves arca éppen rám mosolygott. Alakja karcsú, lábai hosszúak. A férfi pedig fekete hajú volt, szmokingot viselt (nem tudom, miért) és nemesi arcán semleges arckifejezés ült némi meglepődöttséggel vegyülve. Elég magas embernek tűnt, még így ültében is. Elsőként a nő szólalt meg:
- Helló! Amanda Wolf a nevem, nyilván te vagy Maya. – mondta, majd végigmért, szerencsére ez amolyan nyugtázó méregetés volt, hogy Eric nem túloz-e vagy valami hasonló, gondoltam. A férfi is köszöntött:
- Üdvözöllek! Anton Wolf vagyok. Már vártuk, hogy megismerhessünk, Eric sokat mesélt rólad – közölte, majd egy apró mosoly mutatkozott a száján, bár lehet, hogy csak egy izomrándulás volt. Ezután Eric szólalt meg:
- Maya, ők itt a szüleim, anya, apa, ő itt Maya – mutatott be még egyszer biztonság esetére egymásnak. Majd átkarolt. Kicsit kínosan éreztem magam, hogy csak úgy a szülei előtt csinálja ezt, de nem különösebben érdekelt, mert eszembe jutott a húga.
- Merre van a testvéred? – kérdeztem, mire mindhárman furcsán néztek rám.
- Emily most nincs itthon. Elment… Vásárolni a barátaival – felelte Anton. Valószínű, csak én nem értettem, hogy ennek a mondatnak mi a jelentősége, ugyanis éreztem, hogy Eric egy kicsit megfeszül mellettem és láttam valami olyat Amanda arcán, amit egyébként nem akartam volna.