Ma reggel nem
hívott fel Eric. Pedig azt hittem, hogy felhív, miután már kétszer felhívott
reggelente. Megcsináltam minden dolgom és egy csomó szabadidőm maradt, úgyhogy
gépeztem, hallgattam egy kis dubstep-et majd egy kis electro-t, ugyanis a
pop-on kívül ezek a kedvenceim és emiatt senki ne nézzen hülyének. Bár éjszakai
klubokban még nem voltam, nagyon szeretnék menni, remélhetőleg lesz valaki a
társaságomban. Szóval zenét hallgattam és hirtelen eszembe jutott, hogy esetleg
írhatnék egy könyvet vagy tudom is én. Mondjuk egy vámpírosat, elvégre azt a
legtöbben szeretik, hiszen a Twilight-ot is majdnem mindenki olvasta. Ez jó
lesz. Csak én mindenhol azt olvasom, hogy a fiú a vámpír, szóval itt most a
lány lesz a vámpír. Igen, úgy jó lesz. De a zenehallgatással annyira elment az
idő, hogy észre se vettem, hogy a munka nemsokára kezdődik. Úgy kaptam magamra
mindent, ami a kezembe akadt, de szerencsére jó összeállítás sikerült. Lehet,
hogy ez a barátaim által említett divattehetségemnek köszönhető. Bár én nem
hiszem, hogy nekem lenne ehhez érzékem annyira. Lerohantam a lépcsőn,
odaköszöntem mindenkinek és rohantam kifele, hogy elérjem a buszt, de amikor
kirobbantam a kapunkon, konkrétan majdnem beleesetem Eric karjaiba. Ugyanis ott
állt a kocsijának támaszkodva, halál nyugodtan, de mikor feltéptem a kertkaput,
kicsit még ő is megijedt. Kuncogtam magamban, aztán odamentem és átöleltem.
- Gondoltam, nem akarsz buszozni ehelyett, és egyedül. – mondta egy féloldalas
mosollyal.- Mintha a gondolataimban olvasnál… - feleltem egy mosollyal, aztán beszálltam a kocsijába.
A munka jól ment ma. Gyorsak voltunk Eric-kel, és végre elkészült a kert szétroncsolt része is, friss volt és üde és szép. Megkerestük a nőt (akinek MÉG MINDIG NEM tudom a nevét) és megkérdeztük, mi lesz még a dolgunk. Azt mondta, hogy innentől csak gondozni kell a kertet. Hah! Ez egyszerű lesz! A további idő gyorsan elment és már mehettünk haza. Megint Eric vitt és én ismét nagyon élveztem. Aztán amikor odaértünk a házamhoz, támadt egy őrült ötletem:
- Figyu! Nem akarsz bejönni? Jó lenne, ha a családom megismerne! És ők is várják már, hogy mikor találkoztok. – ezt kimondva gondolatban mindennek elhordtam magam, ami eszembe jutott.
- De! Szeretném megismerni a családodat. Biztos ők is olyan jó fejek, mint te. – mosolygott rám. Én meg mindent visszavontam, amit mondtam magamra, aztán behívtam őt. Felhívta a szüleit, hogy nálunk lesz ma este, és később megy haza, de a beszélgetés végét nem hallottam, mert kiment a szobából, és az az utolsó szó nagyon megrázott, de úgy gondoltam inkább nem kérdezek rá, hogy miért mondta azt, hogy „nem, átváltozni”. Majd később az este folyamán megkérdezem. Félrehúzom vagy tudom is én és megkérdezem, hogy baj van-e.
Vacsoráztunk az egész családdal, plusz Eric. Szerintem tök udvarias volt, és apám minden cseles kérdésére jól válaszolt, legalább is szerintem. Erről később apám is biztosított, hogy rendben van a srác. Oké. Szóval. Eric másfél órája van itt. Hm… Meg kéne mutatnom neki a ház többi részét, mert nem hiszem, hogy ez az utolsó látogatása hozzánk. Úgyhogy megmutattam neki, hogy hol találja a fürdőket, majd felvittem a szobámba, ami az előszoba végén van, szóval út közben elmondtam, hogy melyik az öcsém és a szüleim szobája. És végre odaértünk az én szentélyembe, végre! Egy örökkévalóságnak tűnt, ugyanis szétaggódtam a fejem ezalatt a másfélóra alatt, nehogy baj legyen. Csodálkoztam is, hogy senki se vette észre rajtam, hogy egy idegroncs vagyok.
- Mondd csak! Valami baj van? Mondd, hogy nincs! – csaptam be magam mögött az ajtót és szegeztem neki a kérdést hirtelen. Szerintem úgy meglepte, hogy köpni-nyelni nem tudott.
- Csak egy kicsi. Hogy a húgom elmászkált és már 1 napja nem jött vissza, de máskor is csinált ilyet és mindig visszajött, szóval én nem aggódom. Stramm csajszi, úgy, mint te. – nyugtatott le. De én még mindig nem voltam teljesen megelégedve.
- És a szüleid se keresik?
- Apám nem említette, hogy így lenne. Miért?
- Mert egyszer, mikor az öcsémmel bringáztunk, a hülyegyerek nem szólt és bejött, én meg azt hittem, hogy elveszett és kerestem, mint egy idióta, összevissza kiabálva, amit szerintem az egész környék hallott. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor eszembe jutott, hogy mi van ha bement? És a szívem a torkomban dobogott, és egyszer csak kijött a bejárati ajtón, én viszont a bringáját néztem, tehát megijesztett, mikor megszólított, én megfordultam és a nyakába borultam, sírva, félórányi keresés után! – adtam ki magamból és a végére még a hangerőmet is megemeltem – Jaj, bocs, csak… - és megint elkezdtem könnyezni. – Az egy borzasztó élmény volt.
- Látom… Gyere ide! – intett magához kedvesen, lágy hangon, én pedig odamentem és a legnagyobb örömmel hagytam, hogy átöleljen, aztán felnéztem a szemébe.
- Most már tudod, hogy miért idegesítettem fel magam ennyire ezen a neked apróságon. – mondtam, majd visszatemettem az arcom a mellkasába. Olyan jól esett, megborzongtam az emléktől de ő a testével melegített engem és ez nagyon jó érzés volt. Felnézte abba a kék szempárba és teljesen elvesztem bennük. Gyönyörű szemei vannak Eric-nek. És nem akartam, hogy elengedjen, és szerintem ő se akart elengedni, mert nem tette. Így ölelkezve kirángattam a teraszra. Friss levegőre volt szükségem, mielőtt még elkezdek hiperventillálni. Jé, már ennyi az idő? Feljött a hold s nagyon meglepett, hogy még mindig telihold van. Ő is felnézett az égre.
- A teliholdról jut eszembe… - kezdte – Van egy hely, ami ilyenkor a legszebb. Megmutathatom neked? – kérdezte tőlem félénken, jaj, istenem de szeretem.
- A városon belül van? Nem akarok máshova menni éjszaka. – de persze a válaszom akkor is igen lett volna, ha nem a városban van.
- Igen, a városon belül van – mondta, majd elmosolyodott.
- Akkor mire várunk még? – feleltem izgatottan és kibontakoztam a hosszú ölelésből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése