Hazaérve azonnal megvacsoráztam, aztán fölmentem a szobámba és egy kis
zene mellett folytattam a könyvet, amit elkezdtem, persze Eric hatására. Ha nem
mondta volna, hogy jó, tuti, hogy kidobtam volna a francba. Ezután minden kis
apróságot elintéztem és lefeküdtem aludni. Csak hogy ma kedves zargatómnak
eszébe jutottam, és ismét nem tudtam rendesen kialudni magamat. Most viszont azt
is kiderítettem, hogy rövid, szőke haja van. Valószínű, hogy fiú, de abban sem
vagyok biztos. Lánynak is simán lehet ilyen frizurája. De mivel ugyebár sötét
van, ezt az információt nem tudtam megszerezni.
Az éjszaka folyamán most kettő helyett csak egyszer jött vissza, ami – ezen nevetnem kell – tőle szokatlan. De nem is érdekelt nagyon, mivel így legalább tudtam aludni. Pff…
Az éjszaka folyamán most kettő helyett csak egyszer jött vissza, ami – ezen nevetnem kell – tőle szokatlan. De nem is érdekelt nagyon, mivel így legalább tudtam aludni. Pff…
Ma reggel nem láttam, ahogy az
öcsém vonszolja magát az asztalhoz, ami rendkívül furcsa volt, ugyanis mindig
ilyenkor szokott lejönni. Úgyhogy megkérdeztem anyát, hogy mi van.
- Hol van Leo? Mindig ilyenkor szokott reggelizni, de most nem láttam.
- Átment tegnap délután az egyik barátjához. Nagyon furcsa az a gyerek, de a legjobb barátja, úgyhogy elengedtem. – láttam rajta, nehezen bírja ki, hogy ne a telefonon lógjon a következő pillanatban és kikérdezze Leo-t mindenről, ami eddig történt.
- Anya! Nyugodtam felhívhatod… Csak ne vidd túlzásba – mondtam neki nevetve, erre ő gyorsan kislisszolt a szobából és azonnal a telefonhoz ment. Én úgy döntöttem, elviszem MJ-t sétálni. Esetleg összefuthatok valakivel. Mondjuk Debbie-vel. Az jó lenne, most egy olyan ember kell, akivel tudok beszélni úgy, hogy nem félek tőle. Stephanie-től se félek igazából, de nem olyan személyre vágyom most, aki eddig titkolózott. Persze a legjobb barátnőm marad, a legeslegjobb, de szerintem elmondhatta volna nekem, akkor is, ha ez szerintem olyan nagyon király.
- Hol van Leo? Mindig ilyenkor szokott reggelizni, de most nem láttam.
- Átment tegnap délután az egyik barátjához. Nagyon furcsa az a gyerek, de a legjobb barátja, úgyhogy elengedtem. – láttam rajta, nehezen bírja ki, hogy ne a telefonon lógjon a következő pillanatban és kikérdezze Leo-t mindenről, ami eddig történt.
- Anya! Nyugodtam felhívhatod… Csak ne vidd túlzásba – mondtam neki nevetve, erre ő gyorsan kislisszolt a szobából és azonnal a telefonhoz ment. Én úgy döntöttem, elviszem MJ-t sétálni. Esetleg összefuthatok valakivel. Mondjuk Debbie-vel. Az jó lenne, most egy olyan ember kell, akivel tudok beszélni úgy, hogy nem félek tőle. Stephanie-től se félek igazából, de nem olyan személyre vágyom most, aki eddig titkolózott. Persze a legjobb barátnőm marad, a legeslegjobb, de szerintem elmondhatta volna nekem, akkor is, ha ez szerintem olyan nagyon király.
Akkora szerencsém volt,
hogy a Bianco Café-ba be lehet vinni a kutyát, persze szájkosár és szorosan
fogott póráz mellett. Így össze tudtam futni Laura-val és meglepő módon Lilly
is ott volt, úgyhogy dupla szerencse. Beszélgettünk egy keveset, aztán inkább
indultam haza, láttam Mj-n, hogy már nyűglődik.
A lábam valamiért mégse haza
vitt, hanem egyenesen Stephanie-hez. Pedig nem ez volt a célom, de úgy látszik,
a tudatalattimnak önálló akarata van… Pff. De ha már itt vagyok, akkor
bemegyek. Ahogy azt vártam, Steph nyitott ajtót.
- Szia Maya! Mizu? Látom, hoztad a kiskutyádat is. – mondta, majd lehajolt, hogy megvakargassa Mj fejét, aztán felállt és rám mosolygott. Olyan más volt így, ezzel a számomra új külsővel.
- Eredetileg haza akartam vinni a kutyust, de a lábam idehozott. – felnevettem. – hát gondoltam, ha már itt vagyok…
- Fáradj be – felelte egy, a régi filmekben látható kézmozdulattal a házba befelé mutatva.
- Köszönöm – levettem a kis kedvencemről a pórázt, hagy menjen, játszanak Cimpy-vel, ezután és én beléptem. Stephanie felvitt a szobájába, ahol én leültem a puffra.
- Mit terveztél mára? – kérdeztem tőle, mert akkor esetleg elmehetnénk a fagyizóba, ha nincs programja.
- Igazából semmit. Ha unatkoznék, akkor pedig zenét hallgatok, tévézek vagy gyakorolok.
- Milyen az, amikor gyakorolsz? – nagyon érdekelt, hogyan is nézhet ki.
- Megmutassam? Most pont úgyis azt szerettem volna! – mondta egy széles mosollyal, majd belekezdett. Neki ugyebár nem kell pálca, úgyhogy nem volt szükség semmilyen előkészületre meg minden egyébre. Elég látványos volt: mindenfelé színes apró tűzijáték-szerűségek, vagy csillám egy kis köddel körülötte, esetleg sűrű és színes füst. Tök poén volt. Én ámulattal néztem, neki pedig az arckifejezése alapján (akárhogy nézett ki, már jó sok ideje ismerem és tudom, mi mit jelent nála) támadt egy őrült ötlete.
- Nem akarsz megtanulni egy kicsit ebből? – kérdezett engem és felém fújt egy kis csillámos ködszerű valamit. Kitartottam a kezem, és vártam, hogy eltűnjön a füst, ugyanis éreztem valamit a kezemben. Amikor szétoszlott a homály, egy gyönyörű, kék, fényes pálcát fogtam a tenyeremben.
- Ez de gyönyörű! – ámultam.
- Ugye? Olyan sok mindent ki lehet hozni egy egyszerű tárgyból, ha az illető kedvenceivel feldobjuk. – erre csettintett egyet, majd arra kért, hogy fordítsam meg és nézzem meg a pálca fogóját. Egy apró, vonyító farkast láttam rajta.
- Vááá! Így még jobb! – ebbe a mosolyba is majdnem beleszakadt a szám.
- Na? Kezdhetjük?
- Igen, igen, igen!!! – kántáltam izgatottan.
- Mondd utánam, és nagyon koncentrálj arra, amit szeretnél, végeredményül egy, a kedved szerinti gyümölcsöt varázsolsz magad elé. Importo de galicia… - ismét az a csillogós fehér köd, majd egy barackot láttam Steph kezében.
- Importo de galicia… - az a füst, amit én csináltam, kék volt. Pont olyan mélykék, mint Eric szeme. Először gyönyörködtem, aztán megijedtem.
- Jaj! Valamit rosszul csináltam? Miért nem olyan színű a köd, mint a tiéd? – kérdeztem rémültem.
- Semmi baj! Jól csináltad! Van hozzá tehetséged, nézd – nézett elismerően és odamutatott a lábam mellett levő almára. – A köd pedig azért volt más színű, mert úgy, mint a szem, ez is a lélek tükre, csak másképp. Az enyém fehér, azaz tiszta. A tied kék, azaz nyugodt, kellemes. Érted már?
- Hú! Akkor jó. Azt hittem, elrontottam.
- Csináld ezt meg még egyszer, de most más gyümölccsel, vagy akár zöldséggel. – megcsináltam. Megint ment. Hurrá!
- Oké, most jön az apró hangulat-hullám. – minden színt elmagyarázott, hogy melyikkel milyen hangulatba hozhatom az illetőt. Először egy nyugodt hullámot gyakorlunk, utána egy boldogságot.
- Annyit mondj magadban: Erefíco, majd képzeld el az érzést, amit küldesz az ember felé. A levegőben csak számodra lesz érzékelhető változás, az érzelem színe, és látni fogod szinte, ahogy a test beszívja azt. Na, tegyél egy próbát! – tájékoztatott, aztán belekezdtem. Magamban mondtam a varázsigét, rajzoltam a levegőbe egy hullámformát, ezután elképzeltem a nyugodtságot. És úgy, ahogy Steph mondta, a levegő nagyon enyhén bekékült, aztán láttam, ahogy lb-m irányába szépen húzódik, végül beszívja.
- Hogy érzed magad? – kérdeztem óvatosan.
- Tökre lenyugodtam, pedig izgultam, hogy sikerüljön és látod, ment is! Grat! – mondta, majd odajött hozzám és átölelt.
- Jöhet a vidám-hullám – haladtunk tovább. Ugyanazt megcsináltam, ugyanúgy változott a levegő színe, és Stephanie beszívja.
- Nagyon ügyes vagy! Maya…
- Igen? – megint kezdtem óvatoskodni.
- Szerintem van valaki olyan hozzátartozód, aki nem csak hozzád, de hozzánk is tartozik. Persze bármilyen varázsos lény lehet. Tündér, boszi (ekkor magára mutatott) vagy enchal. – jelentette ki, de én az első mondatot nem akartam figyelembe venni. (az enchal-t ejtsd enkal-nak)
- Mi az az enchal? – erről még sose hallottam sehol.
- Az egy olyan lény, legtöbbször lány, aki befolyásolni tudja az érzelmeket és érzi, ha természetfeletti van a közelében. Ismerek is egyet. – itt egy sejtelmeset mosolygott.
- Én is ismerem? Barát vagy „ellenség”?
- Barát és igen, ismered. Egy suliba járunk vele. – na, ma is lesz min gondolkodnom.
- Sok olasz kifejezést használtok? Miért? – ez is érdekelt, már a gyakorlásnál felfigyeltem erre.
- Az első olyan lény, aki ilyeneket csinált, olasz nemzetiségű volt. Ez körülbelül 2000 éve volt. – hűha, olyan régre visszanyúl ezeknek a teremtményeknek a történelme? De klassz! Ránéztem az órámra. Jaj nekem! Haza kéne már mennem, nem sokára munka és át kell öltöznöm. Amikor ugatásokat hallottam lentről, eszembe jutott, hogy MJ-t is elhoztam, úgyhogy őt is haza kéne vinnem.
- Steph! Nekem mennem kéne, tudod, munka meg satöbbi… Úgyhogy kikísérsz?
- Persze! Lassan nekem is ideje lesz valamit ennem, na meg a kutyának is. Aztán ahogy mondtad, munka. – lementünk a nappaliba, begyűjtöttem a kutyámat és öleléssel elköszönve Steph-től (ahogy szoktunk) elindultam haza.
- Szia Maya! Mizu? Látom, hoztad a kiskutyádat is. – mondta, majd lehajolt, hogy megvakargassa Mj fejét, aztán felállt és rám mosolygott. Olyan más volt így, ezzel a számomra új külsővel.
- Eredetileg haza akartam vinni a kutyust, de a lábam idehozott. – felnevettem. – hát gondoltam, ha már itt vagyok…
- Fáradj be – felelte egy, a régi filmekben látható kézmozdulattal a házba befelé mutatva.
- Köszönöm – levettem a kis kedvencemről a pórázt, hagy menjen, játszanak Cimpy-vel, ezután és én beléptem. Stephanie felvitt a szobájába, ahol én leültem a puffra.
- Mit terveztél mára? – kérdeztem tőle, mert akkor esetleg elmehetnénk a fagyizóba, ha nincs programja.
- Igazából semmit. Ha unatkoznék, akkor pedig zenét hallgatok, tévézek vagy gyakorolok.
- Milyen az, amikor gyakorolsz? – nagyon érdekelt, hogyan is nézhet ki.
- Megmutassam? Most pont úgyis azt szerettem volna! – mondta egy széles mosollyal, majd belekezdett. Neki ugyebár nem kell pálca, úgyhogy nem volt szükség semmilyen előkészületre meg minden egyébre. Elég látványos volt: mindenfelé színes apró tűzijáték-szerűségek, vagy csillám egy kis köddel körülötte, esetleg sűrű és színes füst. Tök poén volt. Én ámulattal néztem, neki pedig az arckifejezése alapján (akárhogy nézett ki, már jó sok ideje ismerem és tudom, mi mit jelent nála) támadt egy őrült ötlete.
- Nem akarsz megtanulni egy kicsit ebből? – kérdezett engem és felém fújt egy kis csillámos ködszerű valamit. Kitartottam a kezem, és vártam, hogy eltűnjön a füst, ugyanis éreztem valamit a kezemben. Amikor szétoszlott a homály, egy gyönyörű, kék, fényes pálcát fogtam a tenyeremben.
- Ez de gyönyörű! – ámultam.
- Ugye? Olyan sok mindent ki lehet hozni egy egyszerű tárgyból, ha az illető kedvenceivel feldobjuk. – erre csettintett egyet, majd arra kért, hogy fordítsam meg és nézzem meg a pálca fogóját. Egy apró, vonyító farkast láttam rajta.
- Vááá! Így még jobb! – ebbe a mosolyba is majdnem beleszakadt a szám.
- Na? Kezdhetjük?
- Igen, igen, igen!!! – kántáltam izgatottan.
- Mondd utánam, és nagyon koncentrálj arra, amit szeretnél, végeredményül egy, a kedved szerinti gyümölcsöt varázsolsz magad elé. Importo de galicia… - ismét az a csillogós fehér köd, majd egy barackot láttam Steph kezében.
- Importo de galicia… - az a füst, amit én csináltam, kék volt. Pont olyan mélykék, mint Eric szeme. Először gyönyörködtem, aztán megijedtem.
- Jaj! Valamit rosszul csináltam? Miért nem olyan színű a köd, mint a tiéd? – kérdeztem rémültem.
- Semmi baj! Jól csináltad! Van hozzá tehetséged, nézd – nézett elismerően és odamutatott a lábam mellett levő almára. – A köd pedig azért volt más színű, mert úgy, mint a szem, ez is a lélek tükre, csak másképp. Az enyém fehér, azaz tiszta. A tied kék, azaz nyugodt, kellemes. Érted már?
- Hú! Akkor jó. Azt hittem, elrontottam.
- Csináld ezt meg még egyszer, de most más gyümölccsel, vagy akár zöldséggel. – megcsináltam. Megint ment. Hurrá!
- Oké, most jön az apró hangulat-hullám. – minden színt elmagyarázott, hogy melyikkel milyen hangulatba hozhatom az illetőt. Először egy nyugodt hullámot gyakorlunk, utána egy boldogságot.
- Annyit mondj magadban: Erefíco, majd képzeld el az érzést, amit küldesz az ember felé. A levegőben csak számodra lesz érzékelhető változás, az érzelem színe, és látni fogod szinte, ahogy a test beszívja azt. Na, tegyél egy próbát! – tájékoztatott, aztán belekezdtem. Magamban mondtam a varázsigét, rajzoltam a levegőbe egy hullámformát, ezután elképzeltem a nyugodtságot. És úgy, ahogy Steph mondta, a levegő nagyon enyhén bekékült, aztán láttam, ahogy lb-m irányába szépen húzódik, végül beszívja.
- Hogy érzed magad? – kérdeztem óvatosan.
- Tökre lenyugodtam, pedig izgultam, hogy sikerüljön és látod, ment is! Grat! – mondta, majd odajött hozzám és átölelt.
- Jöhet a vidám-hullám – haladtunk tovább. Ugyanazt megcsináltam, ugyanúgy változott a levegő színe, és Stephanie beszívja.
- Nagyon ügyes vagy! Maya…
- Igen? – megint kezdtem óvatoskodni.
- Szerintem van valaki olyan hozzátartozód, aki nem csak hozzád, de hozzánk is tartozik. Persze bármilyen varázsos lény lehet. Tündér, boszi (ekkor magára mutatott) vagy enchal. – jelentette ki, de én az első mondatot nem akartam figyelembe venni. (az enchal-t ejtsd enkal-nak)
- Mi az az enchal? – erről még sose hallottam sehol.
- Az egy olyan lény, legtöbbször lány, aki befolyásolni tudja az érzelmeket és érzi, ha természetfeletti van a közelében. Ismerek is egyet. – itt egy sejtelmeset mosolygott.
- Én is ismerem? Barát vagy „ellenség”?
- Barát és igen, ismered. Egy suliba járunk vele. – na, ma is lesz min gondolkodnom.
- Sok olasz kifejezést használtok? Miért? – ez is érdekelt, már a gyakorlásnál felfigyeltem erre.
- Az első olyan lény, aki ilyeneket csinált, olasz nemzetiségű volt. Ez körülbelül 2000 éve volt. – hűha, olyan régre visszanyúl ezeknek a teremtményeknek a történelme? De klassz! Ránéztem az órámra. Jaj nekem! Haza kéne már mennem, nem sokára munka és át kell öltöznöm. Amikor ugatásokat hallottam lentről, eszembe jutott, hogy MJ-t is elhoztam, úgyhogy őt is haza kéne vinnem.
- Steph! Nekem mennem kéne, tudod, munka meg satöbbi… Úgyhogy kikísérsz?
- Persze! Lassan nekem is ideje lesz valamit ennem, na meg a kutyának is. Aztán ahogy mondtad, munka. – lementünk a nappaliba, begyűjtöttem a kutyámat és öleléssel elköszönve Steph-től (ahogy szoktunk) elindultam haza.
- Szia… (nyeltem egyet) Eric! Te hívtál ide? – na, ez tényleg hülye kérdés… lett volna, ha a farkas nem bólintás-szerű mozdulatot tett volna.
