Eric ébresztgetett,
a tenyerével paskolta az arcomat, és folyamatosan a nevemet mondogatta.
- Maya! Maya, ébredj már fel! Maya! – hallottam kétségbeesett hangját, aztán kinyitottam a szememet.
- Óh, hála az égnek! Mi történt? – kérdezte, mikor már tudta, hogy ébren vagyok.
- Jött ez a farkas és én… Nem tudom – mondtam, mire Eric úgy nézett rám, mint aki nem beszéli a nyelvet, amin beszélek.
- Milyen farkas? – kérdezte és én kezdtem felidegesedni.
- Az, ami az előbb itt volt. Amiatt ájultam el! – válaszoltam ingerülten.
- Nem volt itt semmilyen farkas. Valószínű, képzelődtél, szerintem a hideg miatt.
- Nem hiszel nekem?!? Itt állt előttünk, és vicsorgott és morgott, meg minden. Hova tűnt? – összevissza beszéltem mérgemben
- Mondom, csak képzelődtél! A karomban ájultál el úgy… Fél percre szerencsére. A hideg miatt hihetted azt, hogy egy farkas van előtted. – ezzel teljesen kiütött. Inkább tettem három lépést, még mielőtt hirtelen kedvem támadna felpofozni. Mögöttem jött, beért és mivel valószínűleg látta, hogy még mindig fázom, ismét átkarolt. A házig vezető öt perc teljes csendben telt, aztán amikor a kapunk elé értünk, szembefordultam Eric-kel.
- Köszönöm, hogy hazakísértél és melegítettél, amikor fáztam. Tényleg kösz! – mondtam és felnéztem a szemébe. Azt a vágyat, amit akkor éreztem, hogy megcsókoljam, egyszerűen nem tudtam kontrollálni. Szinte legyőzhetetlen érzés volt, de van akkora önakaratom, hogy nem adtam a szájára. A késztetés erejének viszont nem tudtam ellenállni, így az arcára nyomtam egy gyors puszit. Annyira megleptem saját magamat és őt is, hogy egy pillanatra mindketten ledermedtünk és csak néztünk egymás szemébe. Eric mintha borzasztóan lassan elkezdett volna lehajolni hozzám, de olyan hirtelen észbe kaptam, hogy csak egy gyors „szia”-t vetettem oda és rácsaptam a kaput. Ez nagy bunkóság, tudom, de annyira megijedtem, hogy inkább berohantam a házba, fel a szobámba, magamra zártam az ajtót és bedugtam a fülembe a fülhallgatót. Max hangerőre nyomtam a zenelejátszómat és úgy, ahogy voltam, utcai ruhástól bedőltem az ágyba, és szerintem zenével együtt aludtam el, mert mikor felkeltem, pittyegett a lejátszóm, hogy lemerült és még az a ruha volt rajtam, amiben tegnap dolgoztam.
Egyszer csak megcsörrent a mobilom. Azt hittem Stephanie hív, hogy tájékoztasson engem a látogatásukról és beszéljen velem egy kicsit, de mikor ránéztem a képernyőre, csak egy telefonszám volt kiírva rá. Felvettem, de annyira meglepődtem, hogy pár pillanatig nem tudtam megszólalni. Ugyanis Eric szólt bele a kagylóba.
- Szia, Maya! Ami a tegnapot illeti… - nem hagytam, hogy befejezze.
- Honnan tudod a számomat? – kérdeztem feldúltan.
- Az most mindegy, fontosabb, hogy jól vagy-e a tegnapi ájulásod után.
- Teljesen jól vagyok, köszönöm kérdésed. – mondtam semleges hangnemben. – De honnan is tudod a számomat? – figyelmen kívül hagyva a kérdésemet folytatta.
- Akkor jó! – fújta ki a levegőt. – Ennyit akartam! Szia!
- Várj! Még mindig nem tudom, hogy honnan tudod a szá… - és lecsapta. Szép! Mondhatom! Puffogtam egy sort magamban, majd elintéztem minden reggeli dolgomat, aztán lementem reggelizni. Később még tévéztem egy kicsit, ezután elkezdtem készülődni a munkába. Ha odaérek, Eric ezt nem ússza meg!
Mikor odaértem, Eric már javában dolgozott. Odamentem hozzá, és azonnal magyarázatot követeltem.
- Honnan tudtad a számomat? – kérdeztem tőle nyugodtan.
- Miért olyan fontos ez neked? – próbálta elterelni a szót, de én nem hagytam magam.
- Mert nem adtam meg neked és fogadok, hogy Stephanie-ét se tudod, tehát ő sem adhatta meg neked. Szóval honnan is tudtad? – kezdtem egyre ingerültebbé válni.
- Nem fontos! – rázott le két szóval. Én meg leintettem. Majd 1000 év múlva, mikor már egy fokkal közelebb leszek hozzá, megkérdezem. Pff. Jaj! Várom már, hogy Steph visszajöjjön, mert ez így nem fog jól menni, ha minden nap összeveszem Eric-kel. Ma este biztos, hogy felhívom az LB-m. Tuti tud valami tanácsot adni, hogy hogyan lehet kibékülni, mert ugyebár elég heves a természete, békülni ő tud a legjobban azok közül, akiket ismerek.
- Valamit szeretnék kérdezni! – szóltam oda a fiúhoz.
- Mi lenne az?
- Ugye nem…? Mármint… Milyen érzés…? Neeem… Nem tudom, hogy fejezzem ki magam! A tegnapi arcra puszi nem sokkolt le nagyon, ugye? – ezt most komolyan megkérdeztem? Hülye, hülye, hülye! Elfordultam és homlokon csaptam magam, majd visszafordultam Eric-hez, hogy lássam az arcát, reakcióját. Oké. Az alapján, amit láttam, sokkoltam ezzel a kérdéssel, de nem tudom, hogy jó, vagy rossz értelemben.
- Jézusom! – mondtam magamnak nagyon halkan. – Jól vagy? – kérdeztem, de ezt már tőle.
- Persze! – észrevétlenül megrázta a fejét – Ugye tudod, hogy ezt a kérdést más lány nem vállalta volna be? – aztán rám villantott egy féloldalas mosolyt. Majdnem elolvadtam tőle, de csak belül és próbáltam leplezni. – De, egy kicsit lesokkolt, de jó értelemben. Nem számítottam rá. Tőled nem. – a hangja a legutolsó mondatnál elhalkult és elszomorodott. Ránéztem, de ő a földet bámulta. Addig meredtem rá, amíg ide nem fordította a fejét, aztán azt kérdeztem:
- Ezt hogy értsem? – nem nevezném dühösnek, ahogy ezt mondtam. Inkább visszafogottnak és bátortalannak. Meglepődtem magamon, hogy miért ilyen hangon beszélek.
- Úgy, ahogy mondom. Tőled nem számítottam rá. A lányokon általában látom, hogy ha vonzódnak hozzám. De te teljesen elérhetetlennek tűnsz számomra. – úgy tűnik, hogy ezek az őszinteség percei…
- Te is az vagy nekem. – motyogtam magamban, elfordítva a fejemet. Ezután nem akartam újra a szemébe nézni, inkább visszamentem dolgozni. A munkaidőből már csak 20 perc maradt, ezt csak kibírom az érzelmi hullámaim nélkül. Nem? Na, hajrá!
Szerintem annyira belemerültünk a munkába, hogy elfelejtettük nézni az óráinkat vagy az eget, úgyhogy jól besötétedett. Jaaaj, hát el is felejtettem, hogy ma telihold van. De gyönyörű! Aztán eszembe jutott, hogy megint… Nem! Ajjaj! Megint meg kell kérnem Eric-et, hogy kísérjen haza. Ó, a francba!
- Eric! Tudod, mit mondtam tegnap arról a környékről, ahol lakom? Hogy este milyen?
- Igen, tudom. Elkísérjelek megint? – kérdezte egy féloldalas mosollyal
- Hát… Ha nem gond, csak akkor! – mondtam és elkezdtem pirulni. Tegnap nem vörösödtem el, ma mi van velem?
Most nem volt se farkas, se semmi veszély, de azért jó érzés volt, hogy van valaki velem, aki meg tud védeni. A kapum előtt álltunk meg ismét. Lenéztem a szandálomra, mintha olyan érdekes lenne, aztán motyogtam egy szia-féleséget, és ma is megdöbbentett, hogy ezt tettem, de megint nyomtam az arcára egy puszit.
- Tudod, ezt meg tudnám szokni! – még egy féloldalas mosoly. Imádom!
- Köszönöm, hogy elkísértél ma is! – mondtam, aztán elnevettem magam. Ő megfordult és szimplán elsétált. Most nem rohantam be a házba, inkább még néztem Eric-et, ahogy lazán, ruganyosan megy, és olvadoztam magamban, aztán egy furcsa zaj, nem tudtam megállapítani mi volt az, kizökkentett, a hátam mögé néztem és láttam egy nagyon nagyon gyanús alakot közeledni, szóval gyorsan beslisszoltam a kapunkon. Üdvözöltem minden családtagomat, hagytam a kutyámnak, MJ-nek, hogy adjon egy arcmosást a nyelvével, majd felmentem a szobámba, pizsamát vettem fel és nem érdekelt, hogy éhes vagyok, egyszerűen bedőltem az ágyba és elaludtam.
- Maya! Maya, ébredj már fel! Maya! – hallottam kétségbeesett hangját, aztán kinyitottam a szememet.
- Óh, hála az égnek! Mi történt? – kérdezte, mikor már tudta, hogy ébren vagyok.
- Jött ez a farkas és én… Nem tudom – mondtam, mire Eric úgy nézett rám, mint aki nem beszéli a nyelvet, amin beszélek.
- Milyen farkas? – kérdezte és én kezdtem felidegesedni.
- Az, ami az előbb itt volt. Amiatt ájultam el! – válaszoltam ingerülten.
- Nem volt itt semmilyen farkas. Valószínű, képzelődtél, szerintem a hideg miatt.
- Nem hiszel nekem?!? Itt állt előttünk, és vicsorgott és morgott, meg minden. Hova tűnt? – összevissza beszéltem mérgemben
- Mondom, csak képzelődtél! A karomban ájultál el úgy… Fél percre szerencsére. A hideg miatt hihetted azt, hogy egy farkas van előtted. – ezzel teljesen kiütött. Inkább tettem három lépést, még mielőtt hirtelen kedvem támadna felpofozni. Mögöttem jött, beért és mivel valószínűleg látta, hogy még mindig fázom, ismét átkarolt. A házig vezető öt perc teljes csendben telt, aztán amikor a kapunk elé értünk, szembefordultam Eric-kel.
- Köszönöm, hogy hazakísértél és melegítettél, amikor fáztam. Tényleg kösz! – mondtam és felnéztem a szemébe. Azt a vágyat, amit akkor éreztem, hogy megcsókoljam, egyszerűen nem tudtam kontrollálni. Szinte legyőzhetetlen érzés volt, de van akkora önakaratom, hogy nem adtam a szájára. A késztetés erejének viszont nem tudtam ellenállni, így az arcára nyomtam egy gyors puszit. Annyira megleptem saját magamat és őt is, hogy egy pillanatra mindketten ledermedtünk és csak néztünk egymás szemébe. Eric mintha borzasztóan lassan elkezdett volna lehajolni hozzám, de olyan hirtelen észbe kaptam, hogy csak egy gyors „szia”-t vetettem oda és rácsaptam a kaput. Ez nagy bunkóság, tudom, de annyira megijedtem, hogy inkább berohantam a házba, fel a szobámba, magamra zártam az ajtót és bedugtam a fülembe a fülhallgatót. Max hangerőre nyomtam a zenelejátszómat és úgy, ahogy voltam, utcai ruhástól bedőltem az ágyba, és szerintem zenével együtt aludtam el, mert mikor felkeltem, pittyegett a lejátszóm, hogy lemerült és még az a ruha volt rajtam, amiben tegnap dolgoztam.
Egyszer csak megcsörrent a mobilom. Azt hittem Stephanie hív, hogy tájékoztasson engem a látogatásukról és beszéljen velem egy kicsit, de mikor ránéztem a képernyőre, csak egy telefonszám volt kiírva rá. Felvettem, de annyira meglepődtem, hogy pár pillanatig nem tudtam megszólalni. Ugyanis Eric szólt bele a kagylóba.
- Szia, Maya! Ami a tegnapot illeti… - nem hagytam, hogy befejezze.
- Honnan tudod a számomat? – kérdeztem feldúltan.
- Az most mindegy, fontosabb, hogy jól vagy-e a tegnapi ájulásod után.
- Teljesen jól vagyok, köszönöm kérdésed. – mondtam semleges hangnemben. – De honnan is tudod a számomat? – figyelmen kívül hagyva a kérdésemet folytatta.
- Akkor jó! – fújta ki a levegőt. – Ennyit akartam! Szia!
- Várj! Még mindig nem tudom, hogy honnan tudod a szá… - és lecsapta. Szép! Mondhatom! Puffogtam egy sort magamban, majd elintéztem minden reggeli dolgomat, aztán lementem reggelizni. Később még tévéztem egy kicsit, ezután elkezdtem készülődni a munkába. Ha odaérek, Eric ezt nem ússza meg!
Mikor odaértem, Eric már javában dolgozott. Odamentem hozzá, és azonnal magyarázatot követeltem.
- Honnan tudtad a számomat? – kérdeztem tőle nyugodtan.
- Miért olyan fontos ez neked? – próbálta elterelni a szót, de én nem hagytam magam.
- Mert nem adtam meg neked és fogadok, hogy Stephanie-ét se tudod, tehát ő sem adhatta meg neked. Szóval honnan is tudtad? – kezdtem egyre ingerültebbé válni.
- Nem fontos! – rázott le két szóval. Én meg leintettem. Majd 1000 év múlva, mikor már egy fokkal közelebb leszek hozzá, megkérdezem. Pff. Jaj! Várom már, hogy Steph visszajöjjön, mert ez így nem fog jól menni, ha minden nap összeveszem Eric-kel. Ma este biztos, hogy felhívom az LB-m. Tuti tud valami tanácsot adni, hogy hogyan lehet kibékülni, mert ugyebár elég heves a természete, békülni ő tud a legjobban azok közül, akiket ismerek.
- Valamit szeretnék kérdezni! – szóltam oda a fiúhoz.
- Mi lenne az?
- Ugye nem…? Mármint… Milyen érzés…? Neeem… Nem tudom, hogy fejezzem ki magam! A tegnapi arcra puszi nem sokkolt le nagyon, ugye? – ezt most komolyan megkérdeztem? Hülye, hülye, hülye! Elfordultam és homlokon csaptam magam, majd visszafordultam Eric-hez, hogy lássam az arcát, reakcióját. Oké. Az alapján, amit láttam, sokkoltam ezzel a kérdéssel, de nem tudom, hogy jó, vagy rossz értelemben.
- Jézusom! – mondtam magamnak nagyon halkan. – Jól vagy? – kérdeztem, de ezt már tőle.
- Persze! – észrevétlenül megrázta a fejét – Ugye tudod, hogy ezt a kérdést más lány nem vállalta volna be? – aztán rám villantott egy féloldalas mosolyt. Majdnem elolvadtam tőle, de csak belül és próbáltam leplezni. – De, egy kicsit lesokkolt, de jó értelemben. Nem számítottam rá. Tőled nem. – a hangja a legutolsó mondatnál elhalkult és elszomorodott. Ránéztem, de ő a földet bámulta. Addig meredtem rá, amíg ide nem fordította a fejét, aztán azt kérdeztem:
- Ezt hogy értsem? – nem nevezném dühösnek, ahogy ezt mondtam. Inkább visszafogottnak és bátortalannak. Meglepődtem magamon, hogy miért ilyen hangon beszélek.
- Úgy, ahogy mondom. Tőled nem számítottam rá. A lányokon általában látom, hogy ha vonzódnak hozzám. De te teljesen elérhetetlennek tűnsz számomra. – úgy tűnik, hogy ezek az őszinteség percei…
- Te is az vagy nekem. – motyogtam magamban, elfordítva a fejemet. Ezután nem akartam újra a szemébe nézni, inkább visszamentem dolgozni. A munkaidőből már csak 20 perc maradt, ezt csak kibírom az érzelmi hullámaim nélkül. Nem? Na, hajrá!
Szerintem annyira belemerültünk a munkába, hogy elfelejtettük nézni az óráinkat vagy az eget, úgyhogy jól besötétedett. Jaaaj, hát el is felejtettem, hogy ma telihold van. De gyönyörű! Aztán eszembe jutott, hogy megint… Nem! Ajjaj! Megint meg kell kérnem Eric-et, hogy kísérjen haza. Ó, a francba!
- Eric! Tudod, mit mondtam tegnap arról a környékről, ahol lakom? Hogy este milyen?
- Igen, tudom. Elkísérjelek megint? – kérdezte egy féloldalas mosollyal
- Hát… Ha nem gond, csak akkor! – mondtam és elkezdtem pirulni. Tegnap nem vörösödtem el, ma mi van velem?
Most nem volt se farkas, se semmi veszély, de azért jó érzés volt, hogy van valaki velem, aki meg tud védeni. A kapum előtt álltunk meg ismét. Lenéztem a szandálomra, mintha olyan érdekes lenne, aztán motyogtam egy szia-féleséget, és ma is megdöbbentett, hogy ezt tettem, de megint nyomtam az arcára egy puszit.
- Tudod, ezt meg tudnám szokni! – még egy féloldalas mosoly. Imádom!
- Köszönöm, hogy elkísértél ma is! – mondtam, aztán elnevettem magam. Ő megfordult és szimplán elsétált. Most nem rohantam be a házba, inkább még néztem Eric-et, ahogy lazán, ruganyosan megy, és olvadoztam magamban, aztán egy furcsa zaj, nem tudtam megállapítani mi volt az, kizökkentett, a hátam mögé néztem és láttam egy nagyon nagyon gyanús alakot közeledni, szóval gyorsan beslisszoltam a kapunkon. Üdvözöltem minden családtagomat, hagytam a kutyámnak, MJ-nek, hogy adjon egy arcmosást a nyelvével, majd felmentem a szobámba, pizsamát vettem fel és nem érdekelt, hogy éhes vagyok, egyszerűen bedőltem az ágyba és elaludtam.
Ma reggel borzasztóan meleg
volt. Megsültem, miközben átvettem egy normális ruhát otthonra, úgyhogy inkább
valami haspoló-féleséget meg egy rövid sortot vettem fel.
Ma reggel is megcsörrent a mobilom. Tegnap elmentettem Eric számát, úgyhogy tudtam, hogy ő volt az, de megint meglepett, hogy ilyenkor hív. Honnan tudja, hogy már ébren vagyok? Mindegy is, felvettem.
- Jó reggelt! – szóltam bele a vonalba.
- Szia! Arra gondoltam, hogy mivel ma tikkasztó meleg van, esetleg szeretnéd magad valamivel lehűteni… - kezdte, nekem meg a torkomban dobogott a szívem.
- Igen? – kérdeztem amolyan „folytasd!” stílusban.
- És talán lenne kedved velem eljönni egyet fagyizni? – fejezte be, én pedig nem álltam távol attól, hogy megőrüljek és ugrálni kezdjek örömömben.
- Ez most egy randi meghívás? – a hangom olyan elfojtott volt, mint még soha ezelőtt.
- Annak is mondhatjuk… - mondta bizonytalanul. Én meg nem bírtam tovább, elkezdtem össze-vissza ugrándozni, de próbáltam nem sikítani, nehogy ráijesszek Eric-re és a családomra. Randira hívott! Randira hívott! Randira hívott! És ezt mondogattam folyamatosan magamban, miközben arról érdeklődtem, hogy hol találkozzunk:
- És a városban, vagy hova menjek? – majdnem szétszakadt a szám a széles mosolyomtól.
- Én úgy terveztem, hogy érted megyek… - még egy adag boldogság.
- Oké, mikor jössz?
- Úgy körülbelül 5 perc, amíg odaérek.
- Csak csöngess, be, ha itt vagy!
- Rendben! Akkor 5 perc múlva! – azzal letette. Úristen, úristen, úristen! Mit vegyek fel? A hajammal mit csináljak? Vajon mi a kedvenc színe, mert akkor olyan ruhában mennék… És csak rohangáltam fel-alá a szobámban, gondolatok milliárdja a fejemben, de semmi ötletem nincs. Egy perc után egy romhalmazként dőltem le az ágyamra és már a sírás határán voltam, amikor eszembe jutott, hogy sok kék, fehér, és fekete cuccot hord, vagy esetleg valamilyen árnyalatát a barnának. Megvilágosodtam! A hajam barna, szóval az a szín megvan. Tökélete lesz egy kék felső, egy fehér nadrág és egy fekete cipő! Ékszert most nem veszek fel, az nekem így túl sok lenne, viszont valami kis sminket biztos feldobok.
Előkerestem azt a cső toppomat, amin fekete nonfiguratív díszítés van, a fehér zsebes sort már így is elöl volt, úgyhogy szerencsém volt. Berohantam a fürdőbe, mint az őrült, szempillaspirál, tus és halványan kék szemfesték, majd, mint az őrült, le a lépcsőn, elő a napszemcsim és a fekete szandálom, amit úgy szeretek. Aztán odaszóltam anyának:
- Anya! Emlékszel Eric-re? A minap meséltem neked róla!
- Óh, igen! Az a szépséges Eric, ugye? – kérdezte nevetve, én pedig elpirultam és lesütöttem a szemem.
- Igen ő… - mondtam zavarban – Képzeld! Elhívott randira! – közöltem vele és elkezdtem eszeveszetten ugrálni.
- Látom, nagyon örülsz neki! Mikor lesz?
- Az előbb hívott… Kb. egy perc múlva itt lesz. Én meg 3 perc alatt kész lettem? – döbbentettem le magamat és anyámat egyszerre
- Egy perc múlva? – kérdezte tátott szájjal, gondolkodott egy sort majd azt mondta – Oké, mehetsz, de máskor egy kicsit előbb szólj, jó?
- Oké! – de nem biztos, hogy hallotta, mert én már rohantam az ajtóhoz, ugyanis csengettek. Feltéptem az ajtót és tényleg Eric állt ott.
- Szia, Maya! – köszöntött bársonyos hangjával, én meg majdnem elájultam örömömben
- Szia! – köszöntem vissza félénken.
- Jól nézel ki! És pont a kedvenc színeimet viseled! – nagy, nagy találat! Ezaz! – Honnan tudtad? – féloldalas mosolya csak úgy ragyogott.
- Nem tudtam, megérzés. - és egy olyan széles mosolyt villantottam rá, hogy olyat többet nem csinálok.
- Akkor mehetünk?
- Igen! – válaszoltam izgatottan. Ezután kivezetett a házból, én közben visszaszóltam a családnak hogy majd jövök. Mikor kiértünk a kertkapun, leesett az állam. Ugyanis Eric-nek egy sötétkék Cabrio-ja volt, olyan visszahajtható tetővel. Hú de gazdag családja van!
- Ez komolyan a tiéd? – kérdeztem teljesen sokkolva.
- Igen, de a szüleim akarták, hogy nekem ilyen autóm legyen. Én nem akartam felhajtást. – magyarázta, aztán kinyitotta nekem az ajtót (legalább egy valaki van, aki udvarias ezen a világon) én pedig beszálltam, majd ő körbement a kocsi körül és beült a volán mögé.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni. Én is szeretnék, de egy közeli helyet sem ismerek, ahol meg lehetne tanulni. – kezdtem, mire elnevette magát.
- Én internetről csináltam, a gyakorlati vizsgánál házhoz jött az oktató, aztán postán küldték el a jogsimat.
- Oh! Hogy már ilyet is lehet? Megmondanád, hogy melyik oldalon csinálnak ilyet? Felírom a mobilomba! – mondtam, majd előkaptam a kis készüléket, megkerestem a jegyzeteket és vártam, hogy Eric elmondja az oldal nevét, ahol internetes vizsgát tett vezetésből. Ezután elindultunk. Ez a kocsi milyen csendes! Az utat végig átbeszélgettük, szóval nem unatkoztunk és sok érdekes dolgot is kiderítettünk egymásról. Csak az volt furcsa, amikor a belvároshoz vezető út helyett balra kanyarodtunk, de nem szóltam bele abba, hogy merre megyünk, egyrészt, mert egy statisztika szerint az ember sokkal rosszabbul vezet, ha folyton kritizálják, másrészt bíztam Eric-ben. Folytattuk a csevegést, egészen addig, amíg oda nem értünk. Úgy elmerültem a társalgásunkba, hogy nem is néztem a tájat, de most, hogy kinéztem, nagyváros és erdő keverékét láthattam és fantasztikusan nézett ki. Eric kiszállt, megint körbe ment és kinyitotta nekem az ajtót (ismétlem, legalább vannak még udvarias fiúk a Földön). Kisegített, utána nagy meglepetésemre és örömömre átkarolt és úgy vezetett el az úti célunkhoz, egy fagyizóhoz. Nem bírtam tovább, nagyon kíváncsi voltam:
- Hogyhogy idehoztál és nem a városba vittél? Ott is van egy csomó fagyizó. – kérdeztem
- Idehoztak egyszer a szüleim a szülinapom alkalmából, és azóta sem ettem ilyen finom fagylaltot, mint amit itt árulnak. Gondoltam ezt most neked is megmutatom. És hogy ne pazaroljuk el azt a félóra utat, nemcsak egy fagyit kapsz. – a mondat végét már alig hallottam, mert úgy vert a szívem, hogy zúgott a fülem tőle.
- Akkor menjünk be! Már nagyon melegem van! – úgy tettem, mintha az utolsó mondatot nem hallottam volna.
- Ez tényleg a világ legistenibb fagyija! Ezt enném egész nap megpukkadásig! – mondtam Eric-nek, mire ő felnevetett. Én is vele nevettem. Eddig nagyon jól éreztem magam, kíváncsi vagyok, hogy mi jöhet még ezután.
- Én megmondtam neked! – még egy kacaj és én ismét vele röhögtem.
- Na, akkor mehetünk? – kérdezte, én pedig bólogattam. A következő megálló egy pláza volt. Furcsálltam, hogy pont ide jöttünk, de nem kérdeztem rá. Mentünk végig az üzletsoron, és egyszer csak megfogta a kezem, én meg majdnem szívrohamot kaptam. Mindent jól megnéztem, hogy máskor érdemes-e ide visszajönni, vagy hagyjam. Hirtelen a kezembe nyomott egy újságot. Kinyitotta valahol és azt kérdezte:
- Válassz egyet, ami jónak tűnik – mondta Eric.
- Hát… Oké… - és végignéztem a listát, amit adott, kiválasztottam valamit és visszaadtam neki a magazint.
- Rendben van. Gyere! – egy perc múlva ott álltunk egy mozi pénztárának a sorában. Megnéz velem egy filmet? Szuper! Ugrálni lenne kedvem, de ezt nyilvánosan nem vállalom be! Megvette a 2 jegyet, utána átmentünk a büféhez és vettünk popcorn-t és üdítőt, de nem akartam, hogy mindent ő fizessen, akkor se, ha gazdag a családja meg minden, szóval ellenkezni kezdtem.
- Hagyd már! Hagyd, hogy ezt én fizessem! – tiltakoztam. De ő se hagyta magát.
- Ide figyelj! Ez egy randi, amire ÉN hívtalak el, szóval hagyd, hogy ÉN fizessem a költségeket. – mondta, én megadtam magam, mert úgy nézett rám, hogy annak nem lehetett ellenállni. Nem voltam megelégedve magammal. Én nem szoktam ilyen engedékeny lenni! Mindegy…
- Gyere, inkább menjünk és nézzünk filmet! – megdobogtatta a szívemet, ahogy ezt mondta.
A filmből egy óra se telt el, de én már megittam az innivalómat, pedig nagyot kértem. Nem tehetek róla, nagyon sós volt a popcorn. Eric látta és szólt, hogy kimegy a büfébe, mert neki meg a kukoricája fogyott el. Hú, gyorsan eszik, az tény. És bírja a sót ellentétben velem.
Jó sokáig maradt kint. Már kezdtem azt hinni, hogy szívat és itt hagyott, úgyis olyan valószerűtlen, hogy randira hívjon, vagy, hogy valami rossz történt vele, amikor láttam, hogy befordul a terembe vezető folyosót takaró fal mögül és megnyugodtam.
- Hol voltál ennyi ideig? Már azt hittem történt valami! – suttogtam neki, ahogy leült mellém.
- Nem fogod elhinni, de megtriplázódott az emberek száma odakint és rohadt hosszú sor volt. Lehet, hogy valami agyonreklámozott film jön és megnézi mindenki. Jut eszembe, jót választottál! – suttogott vissza és rám mosolygott, aztán tovább nézte a filmet. Mikor vége lett, minden szemetünket összegyűjtöttük és kidobtuk, utána indultunk haza. A kocsinál megint kinyitotta nekem az ajtót. Elolvadok tőle, olyan édes. Mikor beült a kocsiba, elővett egy aranyos kis zacskót. Nem tudtam mi van benne, amíg oda nem adta.
- Ez a tiéd… - mondta lágyan, kedvesen és kicsit mintha ideges lett volna. Talán azért, hogy mit szólok az ajándékhoz?
- Oh… Nagyon köszönöm… - feleltem, utána összeszorított szájjal összpontosítva (megszokás, bocsánat) felbontottam az apró tasakot, majd kicsúsztattam a benne levő tárgyat. Nem hittem a szememnek! Egy ezüstlánc!!! Megőrülök! Leesett az állam a meglepetéstől! Két medál volt rajta, egy apró végtelen jel, és egy kicsike kékes farkas!
- Úristen! Imádom, imádom, imádom!!!! Köszönöm szépen! – sikoltoztam boldogságomban és a nyakába borultam. – Megjegyezted, hogy a farkas a kedvenc állatom és a kék a kedvenc színem? – majdnem könnyekben törtem ki, annyira meghatott. Első randi, és máris egy ilyen csodálatos ajándékot kapok! Hát megáll az eszem! Ha ez lehetséges, még jobban beleszerettem. Így megjegyzi a dolgaimat, aztán ajándékot is vesz nekem ezeket összeállítva… Kedvem lett volna megcsókolni, de arra most nem volt merszem… Hehe… Ezután hazavitt engem, hogy átöltözhessek, de nem ment el, hanem megvárt, hogy aztán ő vigyen el a munkába is, hiszen ugyanott dolgozunk. Így azért lényegesen jobb volt, mint a buszon döcögni, de amint hazajön Steph, én visszacsapódom hozzá. Nem akarom, hogy egyedül legyen. Ma este, nem érdekel, hogy mennyire vagyok fáradt, felhívom, hiszen az előző két nap nem tudtam érdeklődni, hogy mi volt vele.
Most nem húztuk el az időt Eric-kel, szóval még világosban hazaértem, hála az égnek. Szerencsére nem voltam fáradt, úgyhogy örömmel hívtam fel a legjobb barátnőmet
- Sziaaa! Hogy vagy? – tudtam, hogy mi 7 vagy ilyesmi számú órával előrébb járunk, szóval nem is zavartam szerintem.
- Szia Maya! Remekül! Mesélj, mi van veled mostanában? Két napja nem hallottam felőled! – ez igaz is volt és nekünk a két nap az nagyon sok!
- Képzeld, most telihold van! Gyönyörű! De nem ez a lényeg! – aztán elkezdtem beharapni a szám, nehogy elsikoltsam magam, mert azt készültem elmondani, hogy ma Eric elhívott randira.
- Na! Mondjad már! Nagyon kíváncsi vagyok! Gyerünk már! – sürgetett én pedig visszafojtott hangon válaszoltam:
- Képzeld: ma Eric elhívott… Randira!!! – sikoltozást hallottam a vonal túloldaláról és én is megengedtem magamnak egy kicsit. Megkért, hogy meséljem el, hogy történt az egész, hogy jöttünk össze, és hova hívott, mit csináltunk, egyszóval mindent. Meséltem neki a nyakláncról is, ami nem mellesleg most is a nyakamban lóg. Egyszerűen imádom! Beszélgettünk még 1 órát aztán letettük, mert neki mennie kellett, mennek kirándulni a családdal. Vacsoráztam, fürödtem, aztán kifestettem a körmöm. Kékből lilába megy át ombrésan. Szerintem tök jól nézett ki. Még ébren voltam egy kicsit, gépeztem, hogy elüssem az időt, amíg megszárad a körmöm, aztán elmentem aludni. A láncot eszem ágban sem volt levenni, az sem érdekelt, ha szúrja a nyakamat.
Ma reggel is megcsörrent a mobilom. Tegnap elmentettem Eric számát, úgyhogy tudtam, hogy ő volt az, de megint meglepett, hogy ilyenkor hív. Honnan tudja, hogy már ébren vagyok? Mindegy is, felvettem.
- Jó reggelt! – szóltam bele a vonalba.
- Szia! Arra gondoltam, hogy mivel ma tikkasztó meleg van, esetleg szeretnéd magad valamivel lehűteni… - kezdte, nekem meg a torkomban dobogott a szívem.
- Igen? – kérdeztem amolyan „folytasd!” stílusban.
- És talán lenne kedved velem eljönni egyet fagyizni? – fejezte be, én pedig nem álltam távol attól, hogy megőrüljek és ugrálni kezdjek örömömben.
- Ez most egy randi meghívás? – a hangom olyan elfojtott volt, mint még soha ezelőtt.
- Annak is mondhatjuk… - mondta bizonytalanul. Én meg nem bírtam tovább, elkezdtem össze-vissza ugrándozni, de próbáltam nem sikítani, nehogy ráijesszek Eric-re és a családomra. Randira hívott! Randira hívott! Randira hívott! És ezt mondogattam folyamatosan magamban, miközben arról érdeklődtem, hogy hol találkozzunk:
- És a városban, vagy hova menjek? – majdnem szétszakadt a szám a széles mosolyomtól.
- Én úgy terveztem, hogy érted megyek… - még egy adag boldogság.
- Oké, mikor jössz?
- Úgy körülbelül 5 perc, amíg odaérek.
- Csak csöngess, be, ha itt vagy!
- Rendben! Akkor 5 perc múlva! – azzal letette. Úristen, úristen, úristen! Mit vegyek fel? A hajammal mit csináljak? Vajon mi a kedvenc színe, mert akkor olyan ruhában mennék… És csak rohangáltam fel-alá a szobámban, gondolatok milliárdja a fejemben, de semmi ötletem nincs. Egy perc után egy romhalmazként dőltem le az ágyamra és már a sírás határán voltam, amikor eszembe jutott, hogy sok kék, fehér, és fekete cuccot hord, vagy esetleg valamilyen árnyalatát a barnának. Megvilágosodtam! A hajam barna, szóval az a szín megvan. Tökélete lesz egy kék felső, egy fehér nadrág és egy fekete cipő! Ékszert most nem veszek fel, az nekem így túl sok lenne, viszont valami kis sminket biztos feldobok.
Előkerestem azt a cső toppomat, amin fekete nonfiguratív díszítés van, a fehér zsebes sort már így is elöl volt, úgyhogy szerencsém volt. Berohantam a fürdőbe, mint az őrült, szempillaspirál, tus és halványan kék szemfesték, majd, mint az őrült, le a lépcsőn, elő a napszemcsim és a fekete szandálom, amit úgy szeretek. Aztán odaszóltam anyának:
- Anya! Emlékszel Eric-re? A minap meséltem neked róla!
- Óh, igen! Az a szépséges Eric, ugye? – kérdezte nevetve, én pedig elpirultam és lesütöttem a szemem.
- Igen ő… - mondtam zavarban – Képzeld! Elhívott randira! – közöltem vele és elkezdtem eszeveszetten ugrálni.
- Látom, nagyon örülsz neki! Mikor lesz?
- Az előbb hívott… Kb. egy perc múlva itt lesz. Én meg 3 perc alatt kész lettem? – döbbentettem le magamat és anyámat egyszerre
- Egy perc múlva? – kérdezte tátott szájjal, gondolkodott egy sort majd azt mondta – Oké, mehetsz, de máskor egy kicsit előbb szólj, jó?
- Oké! – de nem biztos, hogy hallotta, mert én már rohantam az ajtóhoz, ugyanis csengettek. Feltéptem az ajtót és tényleg Eric állt ott.
- Szia, Maya! – köszöntött bársonyos hangjával, én meg majdnem elájultam örömömben
- Szia! – köszöntem vissza félénken.
- Jól nézel ki! És pont a kedvenc színeimet viseled! – nagy, nagy találat! Ezaz! – Honnan tudtad? – féloldalas mosolya csak úgy ragyogott.
- Nem tudtam, megérzés. - és egy olyan széles mosolyt villantottam rá, hogy olyat többet nem csinálok.
- Akkor mehetünk?
- Igen! – válaszoltam izgatottan. Ezután kivezetett a házból, én közben visszaszóltam a családnak hogy majd jövök. Mikor kiértünk a kertkapun, leesett az állam. Ugyanis Eric-nek egy sötétkék Cabrio-ja volt, olyan visszahajtható tetővel. Hú de gazdag családja van!
- Ez komolyan a tiéd? – kérdeztem teljesen sokkolva.
- Igen, de a szüleim akarták, hogy nekem ilyen autóm legyen. Én nem akartam felhajtást. – magyarázta, aztán kinyitotta nekem az ajtót (legalább egy valaki van, aki udvarias ezen a világon) én pedig beszálltam, majd ő körbement a kocsi körül és beült a volán mögé.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni. Én is szeretnék, de egy közeli helyet sem ismerek, ahol meg lehetne tanulni. – kezdtem, mire elnevette magát.
- Én internetről csináltam, a gyakorlati vizsgánál házhoz jött az oktató, aztán postán küldték el a jogsimat.
- Oh! Hogy már ilyet is lehet? Megmondanád, hogy melyik oldalon csinálnak ilyet? Felírom a mobilomba! – mondtam, majd előkaptam a kis készüléket, megkerestem a jegyzeteket és vártam, hogy Eric elmondja az oldal nevét, ahol internetes vizsgát tett vezetésből. Ezután elindultunk. Ez a kocsi milyen csendes! Az utat végig átbeszélgettük, szóval nem unatkoztunk és sok érdekes dolgot is kiderítettünk egymásról. Csak az volt furcsa, amikor a belvároshoz vezető út helyett balra kanyarodtunk, de nem szóltam bele abba, hogy merre megyünk, egyrészt, mert egy statisztika szerint az ember sokkal rosszabbul vezet, ha folyton kritizálják, másrészt bíztam Eric-ben. Folytattuk a csevegést, egészen addig, amíg oda nem értünk. Úgy elmerültem a társalgásunkba, hogy nem is néztem a tájat, de most, hogy kinéztem, nagyváros és erdő keverékét láthattam és fantasztikusan nézett ki. Eric kiszállt, megint körbe ment és kinyitotta nekem az ajtót (ismétlem, legalább vannak még udvarias fiúk a Földön). Kisegített, utána nagy meglepetésemre és örömömre átkarolt és úgy vezetett el az úti célunkhoz, egy fagyizóhoz. Nem bírtam tovább, nagyon kíváncsi voltam:
- Hogyhogy idehoztál és nem a városba vittél? Ott is van egy csomó fagyizó. – kérdeztem
- Idehoztak egyszer a szüleim a szülinapom alkalmából, és azóta sem ettem ilyen finom fagylaltot, mint amit itt árulnak. Gondoltam ezt most neked is megmutatom. És hogy ne pazaroljuk el azt a félóra utat, nemcsak egy fagyit kapsz. – a mondat végét már alig hallottam, mert úgy vert a szívem, hogy zúgott a fülem tőle.
- Akkor menjünk be! Már nagyon melegem van! – úgy tettem, mintha az utolsó mondatot nem hallottam volna.
- Ez tényleg a világ legistenibb fagyija! Ezt enném egész nap megpukkadásig! – mondtam Eric-nek, mire ő felnevetett. Én is vele nevettem. Eddig nagyon jól éreztem magam, kíváncsi vagyok, hogy mi jöhet még ezután.
- Én megmondtam neked! – még egy kacaj és én ismét vele röhögtem.
- Na, akkor mehetünk? – kérdezte, én pedig bólogattam. A következő megálló egy pláza volt. Furcsálltam, hogy pont ide jöttünk, de nem kérdeztem rá. Mentünk végig az üzletsoron, és egyszer csak megfogta a kezem, én meg majdnem szívrohamot kaptam. Mindent jól megnéztem, hogy máskor érdemes-e ide visszajönni, vagy hagyjam. Hirtelen a kezembe nyomott egy újságot. Kinyitotta valahol és azt kérdezte:
- Válassz egyet, ami jónak tűnik – mondta Eric.
- Hát… Oké… - és végignéztem a listát, amit adott, kiválasztottam valamit és visszaadtam neki a magazint.
- Rendben van. Gyere! – egy perc múlva ott álltunk egy mozi pénztárának a sorában. Megnéz velem egy filmet? Szuper! Ugrálni lenne kedvem, de ezt nyilvánosan nem vállalom be! Megvette a 2 jegyet, utána átmentünk a büféhez és vettünk popcorn-t és üdítőt, de nem akartam, hogy mindent ő fizessen, akkor se, ha gazdag a családja meg minden, szóval ellenkezni kezdtem.
- Hagyd már! Hagyd, hogy ezt én fizessem! – tiltakoztam. De ő se hagyta magát.
- Ide figyelj! Ez egy randi, amire ÉN hívtalak el, szóval hagyd, hogy ÉN fizessem a költségeket. – mondta, én megadtam magam, mert úgy nézett rám, hogy annak nem lehetett ellenállni. Nem voltam megelégedve magammal. Én nem szoktam ilyen engedékeny lenni! Mindegy…
- Gyere, inkább menjünk és nézzünk filmet! – megdobogtatta a szívemet, ahogy ezt mondta.
A filmből egy óra se telt el, de én már megittam az innivalómat, pedig nagyot kértem. Nem tehetek róla, nagyon sós volt a popcorn. Eric látta és szólt, hogy kimegy a büfébe, mert neki meg a kukoricája fogyott el. Hú, gyorsan eszik, az tény. És bírja a sót ellentétben velem.
Jó sokáig maradt kint. Már kezdtem azt hinni, hogy szívat és itt hagyott, úgyis olyan valószerűtlen, hogy randira hívjon, vagy, hogy valami rossz történt vele, amikor láttam, hogy befordul a terembe vezető folyosót takaró fal mögül és megnyugodtam.
- Hol voltál ennyi ideig? Már azt hittem történt valami! – suttogtam neki, ahogy leült mellém.
- Nem fogod elhinni, de megtriplázódott az emberek száma odakint és rohadt hosszú sor volt. Lehet, hogy valami agyonreklámozott film jön és megnézi mindenki. Jut eszembe, jót választottál! – suttogott vissza és rám mosolygott, aztán tovább nézte a filmet. Mikor vége lett, minden szemetünket összegyűjtöttük és kidobtuk, utána indultunk haza. A kocsinál megint kinyitotta nekem az ajtót. Elolvadok tőle, olyan édes. Mikor beült a kocsiba, elővett egy aranyos kis zacskót. Nem tudtam mi van benne, amíg oda nem adta.
- Ez a tiéd… - mondta lágyan, kedvesen és kicsit mintha ideges lett volna. Talán azért, hogy mit szólok az ajándékhoz?
- Oh… Nagyon köszönöm… - feleltem, utána összeszorított szájjal összpontosítva (megszokás, bocsánat) felbontottam az apró tasakot, majd kicsúsztattam a benne levő tárgyat. Nem hittem a szememnek! Egy ezüstlánc!!! Megőrülök! Leesett az állam a meglepetéstől! Két medál volt rajta, egy apró végtelen jel, és egy kicsike kékes farkas!
- Úristen! Imádom, imádom, imádom!!!! Köszönöm szépen! – sikoltoztam boldogságomban és a nyakába borultam. – Megjegyezted, hogy a farkas a kedvenc állatom és a kék a kedvenc színem? – majdnem könnyekben törtem ki, annyira meghatott. Első randi, és máris egy ilyen csodálatos ajándékot kapok! Hát megáll az eszem! Ha ez lehetséges, még jobban beleszerettem. Így megjegyzi a dolgaimat, aztán ajándékot is vesz nekem ezeket összeállítva… Kedvem lett volna megcsókolni, de arra most nem volt merszem… Hehe… Ezután hazavitt engem, hogy átöltözhessek, de nem ment el, hanem megvárt, hogy aztán ő vigyen el a munkába is, hiszen ugyanott dolgozunk. Így azért lényegesen jobb volt, mint a buszon döcögni, de amint hazajön Steph, én visszacsapódom hozzá. Nem akarom, hogy egyedül legyen. Ma este, nem érdekel, hogy mennyire vagyok fáradt, felhívom, hiszen az előző két nap nem tudtam érdeklődni, hogy mi volt vele.
Most nem húztuk el az időt Eric-kel, szóval még világosban hazaértem, hála az égnek. Szerencsére nem voltam fáradt, úgyhogy örömmel hívtam fel a legjobb barátnőmet
- Sziaaa! Hogy vagy? – tudtam, hogy mi 7 vagy ilyesmi számú órával előrébb járunk, szóval nem is zavartam szerintem.
- Szia Maya! Remekül! Mesélj, mi van veled mostanában? Két napja nem hallottam felőled! – ez igaz is volt és nekünk a két nap az nagyon sok!
- Képzeld, most telihold van! Gyönyörű! De nem ez a lényeg! – aztán elkezdtem beharapni a szám, nehogy elsikoltsam magam, mert azt készültem elmondani, hogy ma Eric elhívott randira.
- Na! Mondjad már! Nagyon kíváncsi vagyok! Gyerünk már! – sürgetett én pedig visszafojtott hangon válaszoltam:
- Képzeld: ma Eric elhívott… Randira!!! – sikoltozást hallottam a vonal túloldaláról és én is megengedtem magamnak egy kicsit. Megkért, hogy meséljem el, hogy történt az egész, hogy jöttünk össze, és hova hívott, mit csináltunk, egyszóval mindent. Meséltem neki a nyakláncról is, ami nem mellesleg most is a nyakamban lóg. Egyszerűen imádom! Beszélgettünk még 1 órát aztán letettük, mert neki mennie kellett, mennek kirándulni a családdal. Vacsoráztam, fürödtem, aztán kifestettem a körmöm. Kékből lilába megy át ombrésan. Szerintem tök jól nézett ki. Még ébren voltam egy kicsit, gépeztem, hogy elüssem az időt, amíg megszárad a körmöm, aztán elmentem aludni. A láncot eszem ágban sem volt levenni, az sem érdekelt, ha szúrja a nyakamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése