Ez a nap is úgy indult, mint minden másik. De előbb elmondom,
amit tudni kell. Egy lány vagyok Amerika délebbi részéről, a nevem Maya. A
családommal élek egy kétemeletes házban, amit még akkor vettünk, amikor kicsi
voltam. Iskolába járok, a testvérem ugyanoda jár, ahova én. Kitűnő tanuló vagyok, ezen a tájon nincsenek
különösebb gondjaim. Éppen tervezem, hogy nyári munkát fogok végezni, hogy
segítsek a szüleimnek. A nyári szünetig nem kell sokat várni, ugyanis már május
vége van. Imádom, amikor eljön a nyár ideje. Imádom, ahogy a nap süti a bőröm,
ahogy érzem, hogy felszívom a napfényt és a meleget. Ilyenkor már mindenki lenge
ruhákban jár. Többek között ma én is egy ujjatlan felsőt és egy térdnadrágot
vettem fel, egy hajpánttal pedig hátrafogtam a hajamat. Stephanie, a legjobb
barátnőm már a kapu előtt várt rám, mint minden reggel, mikor kész lettem.
Kicsit magasabb, mint én, szőke, dús haja van, karcsú alakja és hát mit
mondjak, megáldotta a természet. Együtt indultunk el gyalog az iskolába, ami
nem messze, úgy 5-6 utcányira van a házunktól, mi pedig imádunk sétálni, ezért
nem bringával vagy a tömegközlekedéssel megyünk. Ma egy egyszerű nap lesz dupla
angollal, aztán egy matek és egy rajz, ezek után egy dupla informatika. Hát
igen, a péntek könnyű nap. Stephanie-vel egész úton a nyári munka izgalmairól
és a közelgő szünetről beszéltünk.
Együtt szeretnénk dolgozni, lehetőleg pincérnőként, vagy esetleg egy kis
kerti munkát vállalunk. Meglátjuk, mi lesz.
Az iskolába érve igazán meglepődtünk, mert amikor az osztálytermünk elé értünk, éppen hogy nem talált el az alufóliába csomagolt szendvics, amit az egyik „okos” osztálytársam dobott (mondanom sem kell, fiú). Stephanie-t viszont pont arcon találta. Szegény! Azonnal odasiettem hozzá.
- Jól vagy? – kérdeztem ijedten, utalva arra, hogy igen nagy sebességgel dobták azt a szendvicset.
- Persze, persze. Semmi bajom. Na jó! Ezt melyik idióta dobta? – üvöltötte és beviharzott a terembe, én pedig gyorsan mutogattam a srácnak, hogy futás. Stephanie ugyanis híres az ő igazságosztásáról. Én se vagyok piskóta, nekem is megvannak a módszereim, de ha őt valaki felidegesíti, akkor az illető utána nem jön egy-két napig iskolába se, nemhogy Steph közelébe! Szóval próbáltam figyelmeztetni a fiút, de hiába, nem ment sehova. Pont ellenkezőleg! Maradt! És mikor Steph odaért, volt ott kiabálás… Jól leüvöltötte Mark fejét, ő meg a rémülettől tágra nyílt szemekkel próbált hangtalanul segítséget kérni, de nem sikerült. Hiába, új srác. Kezdő még. Majd megtanulja, hol a helye.
- Ezt mégis hogy képzelted? – üvöltötte egyenesen az arcába.
- Nem direkt volt, bocsánat! Játszottunk és… - de nem tudta befejezni, mert Stephanie ismét ráüvöltött.
- Mi az, hogy játszottatok? Ez milyen játék? Máshol éheznek, te meg erre pazarolod az ételt! Inkább egyél földet, de az ételt ne dobáld, különben én etetem meg veled! Vetted? – ordította
Már az egész osztály őket nézte, mire abba maradt a veszekedés. Jól kiosztotta a srácot, mondhatom.
- Ez szép volt Stephanie, de tudod, hogy az új diákokkal mindig nehezebb - mondtam.
- Igen tudom, de ez azért túlmegy a határon! – zárta le a beszélgetés ezen részét.
A nap további része igazából eseménytelenül telt. Megkaptuk a matek dogákat, nekem és Steph-nek száz százalék, mint mindig. A többiekről nem mondok véleményt. Az osztályban 15 tanuló van, abból csak mi ketten, Stephanie és én vagyunk kitűnők. A többiek négyes, hármas átlaggal még úgy ahogy elvannak.
Az informatika óra megint tök jó hangulatban telt, mindenki csinálhatott, amit akart. Imádom az infót.
Végre! Az első munkanap! Az igaz, hogy ma
még van iskola, de Stephanie-vel délutánosok vagyunk szerencsére. Az iskola ma
megterhelő volt, miután három dolgozatot írtunk, de ez még semmi. Az egyik órán
bejött a tesi tanár, Mr. Skalp, és néhány gyereket, beleértve engem és Steph-et
is, kivitt a suli elé, és azt mondta, most futni fogunk, osztályzásra! Jaj
nekem! Imádom a tesit, jó is vagyok belőle, de a futást ki nem állhatom! Mindig
hármast kapok rá. És erre tessék! Áh, mindegy. Lefutottam, bár úgy szúrt az
oldalam, hogy azt hittem, kilyukad. És amit soha nem gondoltam volna: négyest
kaptam, én, futásból, négyest! Szó szerint ugráltam örömömben! Örült a tesi
tanár, hogy ennyi futás után még ugrálni lát és megkérdezte, nem akarom-e még egyszer
lefutni. Hát kösz nem!
Ezen kívül a fiúk kitalálták, hogy ma az utolsó órán ne engedjük be a tanárt. Stephanie, én és a tanár is kiabáltunk velük, hogy azonnal vegyék el a széket az ajtó elől. Aztán Steph-fel együtt egyszerre adtunk taslit a két jómadárnak, aki ezt kitalálta. El is röhögtük magunkat, Daniel és Craig pedig el is vették a széket az ajtó elől, szóval az óra utolsó 5 percét meg tudta tartani Ms. Spellings, de ezzel az 5 perccel nem ment sokra.
Iskola után haza mentem, letettem a sulis cuccaimat és zuhanyzás után átöltöztem. Stephanie ismét az ajtó előtt várt, de most buszra szálltunk, mert a munkahelyünk kicsit messzebb van, mint amennyit még a lábunk bírna. Odaérve még egy kicsit kérdezősködtünk, hogy merre van a botanikus kert, aztán három útbaigazítás után meg is találtuk. Egy égkék házhoz küldtek minket. Csak egy emelete volt. A fenyőfaajtó előtt egy takaros kis terasz volt, tele virágos ládákkal, ezer féle virággal bennük. A tető meg volt hosszabbítva, hogy egy kicsit árnyékolja a teraszt és két vastag fenyőgerenda tartotta. A tető egyébként tört fehér cserepekből állt. Igazi görög stílus. Tetszett, ahogy a liánok benövik a ház oldalát. Megkerültük a lakást és hátul megpillantottuk a világ legszebb botanikus kertjét: a szivárvány összes színét meg lehetett találni ott a pirostól kezdve a kéken át a sötétliláig, persze a zöld uralkodott. A színek különböző formákat alkottak: kör, négyzet, csillag és nonfiguratív alakok is. Az egész kerten keresztül vezetett egy kövekből álló vékony úthálózat, amit úgy véltem, hogy elég régi, mert a kövek között fű nőtt, de még az is gondozva volt. Fantasztikus látvány volt! A kőút végén volt egy üvegház tele a legkülönbözőbb egzotikus növényekkel: banán, narancs, citrom és még ezerféle citrus. Csak ámultunk Stephanie-vel együtt az egész kerten, nem gondoltuk, hogy egy botanika így néz ki. De imádtuk minden szegletét. Egy harmincas éveiben járó nő jött oda hozzánk.
- Miben segíthetek? Eltévedtek? – kérdezte furcsállóan.
- Nem, nem. Az állásért jöttünk. Jelentkeztünk is az interneten- magyarázkodtam.
- Ó igen. Gyertek velem. – mondta és elindult a kert másik végébe. Mi meg követtük. Egy sövénykapu alatt kellett átmenni, így a túloldalon láthattuk, hogy a kert kétszer akkora, mint hittük. Ámultunk még egy sort a színeken, a tervezésen és a formákon, aztán ismét követni kezdtük a nőt. Egy eldugott helyre vezetett minket, ahol a növények teljesen ki voltak száradva és tájékoztatott minket a feladatunkról.
- Ezt a növénysort kell rendbe hozni, egy régebbi dolgozó majd a segítségetekre lesz, illetve lesz még egy munkatársatok, Eric. Ő csak három nap múlva fog jönni, nem is tudom, talán nyaraláson van. Nem emlékszem mit mondott. Mindegy is. Küldöm Pete-et, ő majd segít és hozza a kellékeket. Először el kell mindezt távolítani, ezután jön majd a munka – azzal ott hagyott minket. Még vártunk két percet és láttunk közeledni egy alacsony embert, a haja fekete volt és rövid, a háta púpos, lehet, hogy annyit volt lehajolva. A szemei kicsik voltak az arcához képest. Pántos farmernadrágot viselt és kockás inget. Farmer a javából. A kezében ásó, nyesőolló és egyéb ilyen dolog volt. A kellékeket ledobta mellénk, udvariasan üdvözölt és röviden megismételte, amit az a nő mondott. Szóval munkához láttunk. Nem is tudtam, hogy ennyire megterhel a kertészek munkája, még most is fáj a hátam. Legközelebb jobban megbecsülöm a munkákat mielőtt belekezdenék.
A következő két nap eseménytelenül telt, az iskolában felelés, dolgozatosztás, apró balhék a fiúknak köszönhetően, a munkában pedig folytattuk a kert azon részének az „újraélesztését”.
A harmadik napon az iskolában ismét laza nap volt, suli után pedig még volt egy kis időm, szóval olvastam egy kicsit. Úton a botanikus kertbe Stephanie-vel az új dolgozóról találgattunk, hogy vajon hogyan fog kinézni? Esetleg izmos, jóképű? Vagy egy vézna rondaság? Talán buta lesz, mint a tök, vagy olyan okos, mint egy tudós? És hasonló dolgokon rágódtunk, mint a haja és szeme színe, életkora, képzettsége. Hát igen, a lányok elméje és kíváncsisága.
Amikor odaértünk, még nem volt ott sem a nő, akinek mellesleg még mindig nem tudtuk a nevét, sem Pete, és hát az új fiúnak se láttuk nyomát, az utat viszont már ismertük, szóval nekiláttunk a melónak.
Egyszer csak mozgást láttam a szemem sarkából, a sövénykapu irányából és Stephanie-vel mindketten odanéztünk, így láttam meg Őt.
Az iskolába érve igazán meglepődtünk, mert amikor az osztálytermünk elé értünk, éppen hogy nem talált el az alufóliába csomagolt szendvics, amit az egyik „okos” osztálytársam dobott (mondanom sem kell, fiú). Stephanie-t viszont pont arcon találta. Szegény! Azonnal odasiettem hozzá.
- Jól vagy? – kérdeztem ijedten, utalva arra, hogy igen nagy sebességgel dobták azt a szendvicset.
- Persze, persze. Semmi bajom. Na jó! Ezt melyik idióta dobta? – üvöltötte és beviharzott a terembe, én pedig gyorsan mutogattam a srácnak, hogy futás. Stephanie ugyanis híres az ő igazságosztásáról. Én se vagyok piskóta, nekem is megvannak a módszereim, de ha őt valaki felidegesíti, akkor az illető utána nem jön egy-két napig iskolába se, nemhogy Steph közelébe! Szóval próbáltam figyelmeztetni a fiút, de hiába, nem ment sehova. Pont ellenkezőleg! Maradt! És mikor Steph odaért, volt ott kiabálás… Jól leüvöltötte Mark fejét, ő meg a rémülettől tágra nyílt szemekkel próbált hangtalanul segítséget kérni, de nem sikerült. Hiába, új srác. Kezdő még. Majd megtanulja, hol a helye.
- Ezt mégis hogy képzelted? – üvöltötte egyenesen az arcába.
- Nem direkt volt, bocsánat! Játszottunk és… - de nem tudta befejezni, mert Stephanie ismét ráüvöltött.
- Mi az, hogy játszottatok? Ez milyen játék? Máshol éheznek, te meg erre pazarolod az ételt! Inkább egyél földet, de az ételt ne dobáld, különben én etetem meg veled! Vetted? – ordította
Már az egész osztály őket nézte, mire abba maradt a veszekedés. Jól kiosztotta a srácot, mondhatom.
- Ez szép volt Stephanie, de tudod, hogy az új diákokkal mindig nehezebb - mondtam.
- Igen tudom, de ez azért túlmegy a határon! – zárta le a beszélgetés ezen részét.
A nap további része igazából eseménytelenül telt. Megkaptuk a matek dogákat, nekem és Steph-nek száz százalék, mint mindig. A többiekről nem mondok véleményt. Az osztályban 15 tanuló van, abból csak mi ketten, Stephanie és én vagyunk kitűnők. A többiek négyes, hármas átlaggal még úgy ahogy elvannak.
Az informatika óra megint tök jó hangulatban telt, mindenki csinálhatott, amit akart. Imádom az infót.
Másnap kaptam az értesítőt, hogy csak
a botanikus kertbe kaptam munkát. Megírtam Stephanie-nek. Visszaírt, hogy ő is
csak oda kapott, mivel a pincérnők helye már foglalt volt. Úgyhogy videó-hívást
kezdeményeztem és megbeszéltük, hogy kinek milyen időpont jó, egyeztettük és
beírtuk a regisztrációs oldalra a munkához a többi információ mellé, elküldtük
és végre megvolt a biztos munka nyárra. De jó lesz! Ezután elmentem bevásárolni és megvettem a
dolgokat a vacsorához. Később átmentem Stephaine-hez tanulni és beszélgetni egy
kicsit. Aztán jött az ötlet egy csajos estéhez, szóval elmentünk moziba,
megnézni a legújabb romantikus vígjátékot, amiről mindenki beszélt. Végül is jó
film volt, Adam Sandler volt a főszereplő, az egyik kedvenc színészem. Nagyokat
röhögtünk. Steph-nél aztán kisminkeltük egymást, ahogy a youtube videókon
néztük és megdicsértük egymás sminkelő-tudását.
Felhívtam a szüleimet, hogy ott alszom és le volt rendezve.
Reggel megvártam Stephanie-t hogy felkeljen aztán megkérdeztem, hogy elmegyünk-e az uszodába, aztán együnk egy palacsintát. Az ötlet neki is tetszett. A strandon persze megint özönlöttek hozzánk a fiúk. Én se vagyok rossz forma lány, de Stephanie nálam szebb, hozzá jöttek is a fiúk és hozzám valószínűleg csak miatta, de attól még odajöttek.
A palacsintázóban összefutottunk Laura-val, a párhuzamos osztályból, elbeszélgettünk, vele is elvoltunk. Hazakísért minket, aztán ő is hazament.
Reggel megvártam Stephanie-t hogy felkeljen aztán megkérdeztem, hogy elmegyünk-e az uszodába, aztán együnk egy palacsintát. Az ötlet neki is tetszett. A strandon persze megint özönlöttek hozzánk a fiúk. Én se vagyok rossz forma lány, de Stephanie nálam szebb, hozzá jöttek is a fiúk és hozzám valószínűleg csak miatta, de attól még odajöttek.
A palacsintázóban összefutottunk Laura-val, a párhuzamos osztályból, elbeszélgettünk, vele is elvoltunk. Hazakísért minket, aztán ő is hazament.
Ezen kívül a fiúk kitalálták, hogy ma az utolsó órán ne engedjük be a tanárt. Stephanie, én és a tanár is kiabáltunk velük, hogy azonnal vegyék el a széket az ajtó elől. Aztán Steph-fel együtt egyszerre adtunk taslit a két jómadárnak, aki ezt kitalálta. El is röhögtük magunkat, Daniel és Craig pedig el is vették a széket az ajtó elől, szóval az óra utolsó 5 percét meg tudta tartani Ms. Spellings, de ezzel az 5 perccel nem ment sokra.
Iskola után haza mentem, letettem a sulis cuccaimat és zuhanyzás után átöltöztem. Stephanie ismét az ajtó előtt várt, de most buszra szálltunk, mert a munkahelyünk kicsit messzebb van, mint amennyit még a lábunk bírna. Odaérve még egy kicsit kérdezősködtünk, hogy merre van a botanikus kert, aztán három útbaigazítás után meg is találtuk. Egy égkék házhoz küldtek minket. Csak egy emelete volt. A fenyőfaajtó előtt egy takaros kis terasz volt, tele virágos ládákkal, ezer féle virággal bennük. A tető meg volt hosszabbítva, hogy egy kicsit árnyékolja a teraszt és két vastag fenyőgerenda tartotta. A tető egyébként tört fehér cserepekből állt. Igazi görög stílus. Tetszett, ahogy a liánok benövik a ház oldalát. Megkerültük a lakást és hátul megpillantottuk a világ legszebb botanikus kertjét: a szivárvány összes színét meg lehetett találni ott a pirostól kezdve a kéken át a sötétliláig, persze a zöld uralkodott. A színek különböző formákat alkottak: kör, négyzet, csillag és nonfiguratív alakok is. Az egész kerten keresztül vezetett egy kövekből álló vékony úthálózat, amit úgy véltem, hogy elég régi, mert a kövek között fű nőtt, de még az is gondozva volt. Fantasztikus látvány volt! A kőút végén volt egy üvegház tele a legkülönbözőbb egzotikus növényekkel: banán, narancs, citrom és még ezerféle citrus. Csak ámultunk Stephanie-vel együtt az egész kerten, nem gondoltuk, hogy egy botanika így néz ki. De imádtuk minden szegletét. Egy harmincas éveiben járó nő jött oda hozzánk.
- Miben segíthetek? Eltévedtek? – kérdezte furcsállóan.
- Nem, nem. Az állásért jöttünk. Jelentkeztünk is az interneten- magyarázkodtam.
- Ó igen. Gyertek velem. – mondta és elindult a kert másik végébe. Mi meg követtük. Egy sövénykapu alatt kellett átmenni, így a túloldalon láthattuk, hogy a kert kétszer akkora, mint hittük. Ámultunk még egy sort a színeken, a tervezésen és a formákon, aztán ismét követni kezdtük a nőt. Egy eldugott helyre vezetett minket, ahol a növények teljesen ki voltak száradva és tájékoztatott minket a feladatunkról.
- Ezt a növénysort kell rendbe hozni, egy régebbi dolgozó majd a segítségetekre lesz, illetve lesz még egy munkatársatok, Eric. Ő csak három nap múlva fog jönni, nem is tudom, talán nyaraláson van. Nem emlékszem mit mondott. Mindegy is. Küldöm Pete-et, ő majd segít és hozza a kellékeket. Először el kell mindezt távolítani, ezután jön majd a munka – azzal ott hagyott minket. Még vártunk két percet és láttunk közeledni egy alacsony embert, a haja fekete volt és rövid, a háta púpos, lehet, hogy annyit volt lehajolva. A szemei kicsik voltak az arcához képest. Pántos farmernadrágot viselt és kockás inget. Farmer a javából. A kezében ásó, nyesőolló és egyéb ilyen dolog volt. A kellékeket ledobta mellénk, udvariasan üdvözölt és röviden megismételte, amit az a nő mondott. Szóval munkához láttunk. Nem is tudtam, hogy ennyire megterhel a kertészek munkája, még most is fáj a hátam. Legközelebb jobban megbecsülöm a munkákat mielőtt belekezdenék.
A következő két nap eseménytelenül telt, az iskolában felelés, dolgozatosztás, apró balhék a fiúknak köszönhetően, a munkában pedig folytattuk a kert azon részének az „újraélesztését”.
A harmadik napon az iskolában ismét laza nap volt, suli után pedig még volt egy kis időm, szóval olvastam egy kicsit. Úton a botanikus kertbe Stephanie-vel az új dolgozóról találgattunk, hogy vajon hogyan fog kinézni? Esetleg izmos, jóképű? Vagy egy vézna rondaság? Talán buta lesz, mint a tök, vagy olyan okos, mint egy tudós? És hasonló dolgokon rágódtunk, mint a haja és szeme színe, életkora, képzettsége. Hát igen, a lányok elméje és kíváncsisága.
Amikor odaértünk, még nem volt ott sem a nő, akinek mellesleg még mindig nem tudtuk a nevét, sem Pete, és hát az új fiúnak se láttuk nyomát, az utat viszont már ismertük, szóval nekiláttunk a melónak.
Egyszer csak mozgást láttam a szemem sarkából, a sövénykapu irányából és Stephanie-vel mindketten odanéztünk, így láttam meg Őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése